A Dekrétum őrei. Az abortusztiltó elnyomás rejtett világa

1986-ban a Román Szocialista Köztársaság elnöke, Nicolae Ceaușescu egy beszédében hangsúlyozta az anyaság legfőbb szerepét a kommunizmusban: „Nincs nemesebb kötelessége, nagyobb tisztessége a családoknak és a nőknek, mint az, hogy minél több gyermeket neveljenek és adjanak az országnak.”

Néhány hónappal később, 1987 januárjában egy 35 éves nő súlyos vérzéssel jelentkezett a Szilágy megyei zilahi kórházában. Az orvosok közeledő vetélést diagnosztizáltak.

A kommunista biztonsági aktákból származó jelentés a bürokraták fanyelvén arról beszélt, hogy az orvosi beavatkozás „az abortusz késleltetésére irányult, hogy az abortuszt előidéző cselekményekről szóló vallomást szerezzenek”. Magyarán a nőt azzal gyanúsították, hogy illegális abortuszt próbált végrehajtani, és az ügyet kezelők megpróbálták rávenni, hogy vallomást tegyen.

A Szekuritáté jelentése szárazon jegyzi a rémisztő részleteket: „Habár a beteg egészségi állapota romlott, és a magzatnak már kilógott az alkarja, tehát a műtéti beavatkozás indokolt lett volna, ezt nem hajtották végre, mivel a beteg nem nyilatkozott semmit az ellene felhozott vádak kapcsán.” A feljegyzés szerint a beteget többször megfenyegették, hogy nem fognak beavatkozni az élete megmentésére, ha nem mondja el, hogyan idézte elő az abortuszát.

A nő öt napig mindenféle kezelés nélkül kínlódott. Aztán meghalt.

A dokumentum, amely feketén-fehéren rögzíti a nő lassú meggyilkolását – amely ráadásul a kórházban történik – Nicolae Ceaușescu pronatalista politikájának legsötétebb éveiben, az egyetlen ilyen jellegű dokumentum, amelyet Florin Soare történész a levéltárakban végzett kutatásai során talált. Ezeket visszaélésszerű módszereket általában nem írták le dokumentumokban, hanem az orvosi feljegyzésekben és jelentésekben maszatolták el a valóságot.

A zilahi eset abszurditása annál is inkább égbekiáltó, mivel az igazságügyi orvosszakértői jelentés azt állapította meg, hogy „nincs jele művi abortusznak”. A nő tehát nem próbálta meg elhajtani a magzatot – tisztázza Florin Soare a Dekrét-naplónak adott interjújában. Egyszerűen spontán vetélés volt.

A zilahi kórház | Foto: Ziarul de Sălaj című helyi napilap

A páciens, aki az abortuszellenes fellépés áldozatává lett, előzőleg önként bejelentette terhességét a klinikán, ahogy azt az akkori szabályok megkövetelték. És ami még fontosabb, már öt gyermeke volt. Ha nem akarta volna megszülni a hatodikat, akkor legális abortuszt csináltathatott volna (legalábbis elméletileg), hiszen a hatályos szabályok ezt lehetővé tették az ötgyerekes nők számára.

Gyermekei mellett a lebénult férjéről és az édesapjáról is ő gondoskodott.

A Florin Soare történész által a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) archívumában – amely jelenleg a kommunista biztonsági akták egy részét őrzi – talált dokumentumokból nem derül ki, hogy ki hozta meg a döntést arról, hogy nem avatkoznak be a zilahi páciens megmentése érdekében. Vajon az orvosok akarták így? Vagy egy milicista? Egy szekus? Az ügyész?

Az eset cseppet sem volt egyedi. Mint azt egy orvos Gail Kligman kutatónak, a The Politics of Duplicity: Controlling Reproduction in Ceaușescu’s Romania (A kétszínűség politikája: születésszabályozás Ceaușescu Romániájában) című könyv szerzőjének kifejtette: a sürgősségi terhességmegszakítások engedélyezésére jogosult ügyészek, ha illegális eljárás gyanúja merült fel, kiszálltak a haldokló nő ágyához, és döntés elé állították: „Ha elmondod, ki csinálta neked, hagyjuk, hogy megmentsék az életedet, de ha nem, akkor hagyunk meghalni.”

A fent bemutatott eset felveti a többszörös bűnösség kérdését az 1966-os abortuszellenes rendelet rendelkezéseinek végrehajtásában, a rendelet betartásának éber ellenőrzésében és a drákói szabályoktól való eltérések elítélésében.

Nicolae Ceaușescu Romániája láger volt persze – de minden lágernek szüksége van a buzgó őrökre, akik a terror operatív eszközeit biztosítják. A 770-es rendelet következményei nem lettek volna lehetségesek azoknak a román embereknek a tízezrei nélkül, akik buzgón végrehajtották a rezsim abortuszellenes törvényeit. A fogaskerekek nélkül puszta díszlet lett volna az elnyomás gépezete.

Nicolae Ceaușescu diktátor a Szekuritáté, a milícia és igazságügy kádereivel tartott találkozón, 1970. április 9-én | Fénykép: A román kommunizmus online fotótára, 13/1970. jelzet

A Rendelet Romániájában nem dísznek voltak az abortuszellenes törvények. Az állam embereinek láthatatlan hálózata közel negyedszázadon át gondoskodott arról, hogy a nők teljesítsék a nemes kötelességet, és a szocialista köztársaságnak minél több gyermeket ajándékozzanak.

Az 1966-os törvény, amely szinte teljesen betiltotta a kérésre történő művi terhességmegszakítást a kommunista Romániában, kimondta, hogy vészhelyzet esetén az orvos köteles értesíteni az ügyészt. A beavatkozás előtt vagy után – 24 órán belül, írásban. A hatóságoknak aztán a törvényszéki orvosszakértő szakvéleménye és egyéb iratok alapján meg kellett állapítaniuk, hogy „szükséges volt-e a terhesség megszakítására irányuló beavatkozás”.

A törvény rendelkezéseinek betartását biztosítandó, több intézményt is bevontak a megfigyelési, ellenőrzési és elnyomási műveletekbe. A milícia, az ügyészek, s a szekusok mellett ott voltak még az Egészségügyi Minisztériumnnak alárendelt fegyelmi bizottságok is, A bíróság által illegális abortuszok végzése miatt elítélt orvosok praxisjogát megvonták – fejti ki Florin Soare történész a Dekrét-napló számára.

A kutató véleménye szerint az elnyomás három szakaszra osztható.

Először is a Belügyminisztérium nem sokkal a rendelet törvénybe iktatása után kiadott belső utasítása felhívja a figyelmet az állampolgárokat sértő visszaélésekre. Néhány példát is említenek. A Dekrét-napló riporterei által is átnézett dokumentum a CNSAS archívumában található.

A dokumentum megtekintéséhez kattintson a képre.

Egy névtelen bejelentés nyomán a  a mai Vâlcea megye területén, Drăgășani járásban a milícia vezetője utasítást adott, hogy „a szerv főhadiszállására” vigyenek egy személyt, akit feljelentettek, mert terhes, és abortuszt kér. Onnan a nőt egy orvosi bizottság elé vitték. Az orvosok megállapították, hogy nem is volt terhes – és nem próbált abortuszt végrehajtani. Sőt, másnap a vádlott egy olyan igazolással is jelentkezett a rendőrségen, amely tanúsította, hogy valójában még szűz.

Újabb négy nap múlva a parancsnok helyettese, noha ismerte az előző ellenőrzések eredményét, ismét behívta a milícia és az orvosi bizottság elé, ezúttal azért, hogy meggyőződjön az igazolás hitelességéről.

A belügyminisztériumi dokumentum más ilyen, a nőket megalázó eseteket is felsorol Egyes milicisták terhes nőket – „akik közül sokan házasok voltak” – hívattak be a törvényszéki orvosszakértőhöz vizsgálatra. Tőlük meg nyilatkozatot vettek arról, hogy meg fogják tartani a terhességet.

A bejelentett visszaélések következményeként a milicistáknak megtiltották, hogy a nőket olyan orvosi vizsgálatra vigyék, amely a „terhesség állapotát” hivatott megállapítani. Azt is kikötötték, hogy a 770/1966. sz. rendelet rendelkezéseinek megsértésére vonatkozó bejelentések ellenőrzésére csak a milícia vezetőinek jóváhagyásával kerülhet sor.

A 770-es rendelet betartását ellenőrző tevékenység során tanúsított minimális gondosság azonban a 70-es évek elejére végleg elpárolgott.

A bürokratikus hangnem határozott fordulatot vesz egy 1973. októberi dokumentumban. A Belügyminisztérium intézkedési terve most már nem pazarolja a szót a visszaélésekre, sem a személy méltóságát tiszteletben tartó módszerekre. A Dekrét-napló csapata által átnézett dokumentum a törvénysértésben bűnösök felderítése és kivizsgálása során tanúsított engedékenység „azonnali felszámolására” irányuló intézkedéseket rendel el.

A dokumentum megtekintéséhez kattintson a képre.

A terv egy radikális intézkedést is tartalmazott, amely alapvető fontosságúnak bizonyult a későbbiek szempontjából: a megyei felügyelőségek vezetőit arra utasították, hogy nevezzenek ki milicistákat a terhességmegszakításokat engedélyező bizottságokba.

Emil Bobu belügyminiszter az összes alárendeltjét mozgósította, hogy gyűjtsenek információkat a témában. Sürgős teendő volt továbbá besúgók toborzása az olyan szülészeti osztályokról, ahol magas volt a vetélések száma, illetve általában a szülészeti és nőgyógyászati klinikákról.

A nyugdíjas orvosok, az orvostanhallgatók, az orvosis tanárok, sőt a Belügyminisztérium és a Védelmi Minisztérium egészségügyi egységei is megfigyelési célpontok voltak. A börtönökben az illegális abortuszok miatt már elítélteket is faggatták, vagy besúgókkal vették körül, hogy új információkat szerezzenek erről a „vonalról” is.

Különös figyelmet kellett fordítani a vidéki egészségügyi létesítmények személyzetének felügyeletére.

De a propagandát is erősíteni kellett. Az ügyészség és általában az igazságügy feladatul kapta, hogy széles nyilvánosságot élvező eljárásokat indítson abortuszos ügyekben. A kommunista sajtó számára olyan adatokat és anyagot kellett biztosítani, „amelyekkel a közvéleményt azok ellen lehet hangolni, akik megsértik a jogi normákat ezen a területen”.

A szigorúan titkos dokumentumban felvázolt célkitűzések a 70-es évek közepén már kezdtek kihatni a mindennapi életre.

Nicolae Ceaușescu legalább 30 milliós román nemzetről álmodott. 1974-ben egy újabb beszédében ismét utasítást adott a születésszám növelésére: „Nemzeti érdekű kötelesség a család védelme és megerősítése, a család felelősségének tudatosítása a több gyermek nevelésében és egy egészséges, erős és a szocializmus ügye iránt mélyen elkötelezett nemzedék kialakításában.”

„A nőknek különleges szerepük és nemes küldetésük van ebben a tekintetben” – jelentette ki a kommunista vezető. Szavai kívánalmat fejeztek ki, de a gyakorlatban figyelmeztetésként is működtek. Minden román nőt arra szólítottak fel, hogy odaadóan szolgálja a rendszer céljait. Azokra, akik ezt megtagadták, a 770-es rendelet őrei éberen leselkedtek.

A Florin Soare kutató által a kommunista korszakból származó dokumentumok alapján feltárt adatok azt mutatják, hogy csak 1974-ben 245 nyilvános tárgyalást tartottak Romániában az abortuszellenes rendelkezések megsértése miatt.

1967 és 1973 között 6350 embert helyeztek vád alá, köztük 83 orvost és 187 egyéb egészségügyi dolgozót. A többiek olyan nők voltak, akik illegális abortuszhoz folyamodtak, valamint orvosi képzettséggel nem rendelkező emberek, akik segítettek nekik. Így a rendelet törvénybe iktatását követő első időszakban az illegális terhességmegszakítás miatt büntetőeljárás alá vont személyek átlagos száma évente körülbelül 1060 volt.

Az 1973 őszén a Belügyminisztérium által bevezetett titkos tervben elrendelt intézkedések eredményeként a vádemelések éves száma 1974 után szinte megduplázódott – mintegy 2060-ra.

Forrás: procesulcomunistilor.ro

Florin Soare történész szerint a bűnügyi nyilvántartások statisztikái nemcsak a Rendelet ellenére végrehajtott abortuszokat tartalmazták, hanem az olyan kapcsolódó eseteket is, mint például a kürettelő műszerek illegális birtoklása.

Soare arra is felhívja a figyelmet, hogy a büntetőperek néhány hónap alatt zajlottak le, fellebbezéssel együtt. A büntetés három és fél év börtön volt, illetve bizonyos polgári jogok megvonása ugyanennyi időre.

A 70-es évek közepén az elnyomás fokozódott, mert a Nicolae Ceauşescu által bevezetett pronatalista politika nem működött olyan jól, mint kellett volna.

A Caietele CNSAS (2009) című folyóiratban megjelent tanulmányában Liviu Marius Bejenaru kutató a Milícia Igazságügyi Igazgatóságának egyik jelentéséből származó adatokat közöl. A dokumentum arra mutatott rá, hogy „1969 óta a születések száma évről évre csökkent, így 1972-ben 139 423-mal kevesebb születés volt, mint 1967-ben”.

Gail Kligman adatai alapján a termékenységi ráta az 1966-os 1,9-ről 1967-re ugrott meg, 3,7-re. 1973-ban azonban a 2,4-re csökkent – a 66-os szint közelébe.

A számok azt mutatják, hogy az emberek elkezdték megtalálni a törvény kijátszásának módjait. A polgárok alkalmazkodásának módja egy olyan esemény hátterének a vizsgálatából is kiderül, amelynek célja a nők abortusztól való elrémítése volt.

Forrás: Teatrul românesc

Andrei Blaier 1975-ös filmje, az Ilustrate cu flori de câmp (Képeslapok mezei virággal) a korszak progapanda-fegyvertárának része volt. Az egész estés játékfilmben a főhős belehal a kezdetleges eszközökkel végrehajtott, illegális abortuszába. Egy másik lány, aki tudott a történtekről, megöli magát.

Florin Soare történész felidézi, hogy a filmet turnéra vitték a gyárakba a Belügyminisztérium kimondott utasítására.

Egy régebbi, 2009-es interjújában a rendező és forgatókönyvíró Andrei Blaier elmeséli, hogy akkori felesége éppen a konstancai premier után folyamodott illegális abortuszhoz, amelyre kórházban került sor. Később még egyszer ugyanehhez az orvoshoz fordultak, aki ezúttal az otthonukban végezte a terhességmegszakítást.

„A feleségem nem tudta megtartani a terhességet. Az egyetlen megmentés számára ez volt. Másképpen gyakorlatilag megölöm.” – Andrei Blaier, rendező

1979-ben, majdnem hat évvel az illegális abortuszok visszaszorítására irányuló első titkos terv elfogadása után George Homoștean belügyminiszter újabb intézkedési tervet írt alá. Ez a dokumentum is ugyanazt a heves hangnemet használja kényszerszülési politika összefüggésében. „Tekintettel a különösen súlyos társadalmi veszélyre”, amelyet a terhességmegszakítások a megítélése szerint jelentenek, a milicistáktól az illegális abortuszok feltárására és visszaszorítására irányuló erőfeszítéseik fokozását követeli.

A dokumentum megtekintéséhez kattintson a képre.

A következmények egyenesen az egészségügyi intézményekben jelentkeztek. Egy román orvos Gail Kligmannek adott interjúja szerint a dekrétum-korszaknak különféle megnyilvánulási rétegei voltak, és az egyik évtizedből a másikba való átmenet a kórházi sürgősségi osztályokon volt tapasztalható.

„Az abortusz patológiájában idővel változás állt be, mivel nem szakemberek léptek be az illegális abortuszok piacára. A 70-es években a nők enyhe vérzésekkel kerültek be, egy-két napot töltöttek a kórházban. A 80-as években egyre többen mindenféle injekciók után, súlyos állapotban, előrehaladott stádiumban lévő patológiákkal jöttek.”

A besúgói hálózat, az ítéletek és a feljelentések paradox hatást váltottak ki. A nők képzetlen személyekhez fordultak abortuszért, illetve azért, hogy kitanítsák őket a saját kezű magzatelhajtásra. Az orvosok visszaemlékezései szerint a legtöbb haláleset a munkásnők és háziasszonyok társadalmi kategóriáiból került ki.

„Ezek az ügyészek, bírók, milicisták rengeteg kárt okoztak! A temetőben nyugvó nők legalább egy része miattuk került oda” – véli Gail Kligman egyik orvos interjúalanya.

Az idézett könyv, A kétszínűség politikája egy másik tanúvallomása felidézi, hogy a milicisták naponta két órát a szülészeten töltöttek.

Forrás: CNSAS

Iuliana Balteș doktornő a Dekrét-naplónak mesélte el, hogy a 80-as évek végén a fővárosi Bucur szülészet rezidens orvosaként olyan eseteket látott, amelyek egy életre nyomot hagytak benne.

Egyszer ügyeletes volt, amikor egy férfi a feleségével a karjában rontott be, kiabálva: „Mentsék meg! Mentsék meg!”

„Mi tudtuk, hogy a nő már halott. És semmit se lehetett lépni, amíg nem értesítetted az ügyészt. (…) Most, ha mi halottnak nyilvánítottuk volna a nőt, akkor a férfi börtönbe került volna. Akkor a rezidens társam diszkréten jelt adott nekem, és azt mondta, hogy próbáljuk meg újraéleszteni. Elvégeztük a manővereket, és azt írtuk be, hogy a sürgősségin halt meg.”

Iuliana Balteș úgy emlékszik, hogy ez is egy otthoni, konyhaasztali abortusz volt, és a nőnek már legalább három gyermeke volt. „Hogy mit kellett annak a nőnek elviselnie, és mennyire félhetett a kórházba jönni, ha ennyire a végére hagyta… A halál valószínűleg a szállítás közben következett be.”

De a doktornőnek az érem másik oldalát is alkalma volt megtapasztalni. Ha az illegális abortuszon rajtakapott nő elárulta, hogy ki segített neki, akkor megúszta a börtönt – mondja. Ezért aztán egyszer őt is behívták a rendőrőrsre, mert egy nő azt vallotta, hogy a szülészeti osztály egészségügyi személyzetének tagja segített neki.

„A milícia felsorakoztatta az összes orvost és nővért a folyosón – mindenkit, akik aznap ügyeletes volt –, hogy a hölgy megmutassa a segítőjét. De ő senkire se ismert rá. Utólag elismerte, hogy nem is járt a Bucur szülészeten. Traumatikus a fővárosi rendőrségen találni magadat, miközben tudtad, hogy nem csináltál semmit…”

A kihallgatáson a milicista civilizáltan viselkedett, de azért nagyon meggyőző is volt – emlékszik vissza Balteș.

A 80-as évek vége felé történteket befolyásolta a Román Kommunista Párt Politikai Bizottságának 1984-es határozata is, amely ismét hangsúlyozta a születésszám növelésének szükségességét.

Egy harmadik titkos intézkedési terv, amelyet 1984 tavaszán George Homoștean belügyminiszter hagyott jóvá, előírta, hogy „a kollektív munkavégzés elvének megfelelően minden egészségügyi egységet, beleértve a szülészeti és nőgyógyászati osztályokkal nem rendelkezőket, valamint azokat is, ahol a személyzet nagy arányban nő, megfigyelés alá vonunk”.

A dokumentum megtekintéséhez kattintson a képre.

Egy a CNSAS archívumából származó dokumentumban a Szekuritáté 1985-ben az egészségügy kérdéskörben arról számol be, hogy pl. Kolozs megyében 72 besúgójuk és 13 egyéb munkatársuk van, többségük orvos.

1984-ben Temes megyéből 51 besúgóról számolnak be. Közülük 18 orvos, 25 ápoló és 3 gyógyszerész volt. A megye „ellenséges elemei” között egy fogorvost említenek, akit terhességmegszakításért ítéltek el.

A Florin Soare történész által feltárt országos statisztikák szerint 1986-ra az előző évhez képest megduplázódott az abortuszért elítéltek száma.

Az abban az évben jogerősen elítélt 1316 személyből 26 orvos, 102 középszintű egészségügyi dolgozó, 986 egyéb foglalkozású, 202 foglalkozás nélküli volt.

Az ítéletek 72%-a börtönbüntetés, 24%-a kényszermunka, 3%-a felfüggesztett és 0,2%-a pénzbüntetés volt. Az esetek túlnyomó többségében börtönbüntetést szabtak ki azokra, akik terhességmegszakítást hajtottak végre. Ha a nő saját maga hajtotta el a magzatát, akkor kényszermunkára vagy pénzbírságra ítélték (az esetek mintegy 80%-ában).

1987-ben a kommunista Románia börtöneiben 1319 olyan személyt tartottak fogva, akiket illegális abortuszért ítéltek el. Ez a fogvatartottak összlétszámának mintegy 2%-át tette ki – összegzi Florin Soare a Dekrét-napló számára.

A szekus besúgók nagyban hozzájárultak a nyomozások és az elítéltek számának növekedéséhez.

Gheorghe Toabeș azok között volt, akik önszántukból jelentettek. A bírósági végzés szerint, amellyel a CNSAS kérésére a Szekuritáté kollaboránsának nyilvánították, 1975-ben szervezték be a Vâlcea megyei Pietrari község orvosi rendelőjének felügyeletére.

Az iratok szerint a beszervezését az indokolta, hogy még a Szekuval való kapcsolatának hivatalossá tétele előtt elkezdte járni a milíciát, hogy illegális abortuszokról jelentgessen. „A jelentései beigazolódnak” – így méltatják munkásságát a szekustisztek.

Gheorghe Toabeș aláírta az együttműködési fogadalmat, és utána 12 nőt köpött be abortusz miatt. A feljelentések következménye: a nőket behívták a milíciára, ahol figyelmeztetésben részesítik őket, aztán később kiderül, hogy egyikük sem hajtotta el a magzatát. Egy falustársa ellen, akit saját kezű terhességmegszakításért befújt, büntetőeljárást kezdeményeztek. Kiemelkedő eredményeiért Gheorghe Toabeșt az elnyomó szervek 200 lejjel jutalmazták.

 Részlet a Gheorghe Toabeșt a Szekuritáté kollaboránsának nyilvánító jogerős ítéletből

A besúgó1989 után a Vâlcea megyei Păușești község helyi tanácsosa lett – annak ellenére, hogy a faluban hírhedt volt amiatt, amiket tett, a község jelenlegi polgármestere, Cătălin Avan elmondása szerint. Toabeș már adhat magyarázatot a besúgói tevékenységére, mert időközben elhunyt – amint azt a polgármester közölte.

Fănică Panait a forradalom után szintén helyi tanácsos lett, a Brăila megyei Racovița községben. Aaz ő esetében is jogerős ítélet született az együttműködés tényéről. A CNSAS által a bírósághoz benyújtott dokumentumokból kiderül, hogy a Șutești község orvosi rendelőjében dolgozó asszisztensként szervezték be, hogy „abortuszvonalon lefedje a célpontott, nevezett C. M. és S. L. leleplezése végett”. Informátorként ő is aláírta a kötelezettségvállalást a Szekuritátéval való együttműködésről.

Egyik kézzel írott tájékoztató jegyzékben Fănică Panait azt adja a Szekuritáté tudtára, hogy – mint azt a kollégáival folytatott beszélgetésből megtudta – a faluban egy középiskolás diáklány terhes volt, és abortuszt végzett. A besúgó – mint írja – bízik benne, hogy a titkosrendőrség „foganatosítani fogja a megfelelő intézkedéseket”.

Amikor a Dekrét-napló riporterei telefonon keresték, mereven elzárkózott a párbeszéd elől abban a pillanatban, amikor meghallotta, hogy „a kommunista időszak abortuszairól” szeretnénk beszélgetni.

Az abortuszok mellett a milícia részt vett a női dolgozók rendszeres nőgyógyászati ellenőrzésében is. A kutatók által 89 után összegyűjtött tanúvallomások alapján az orvos mellett sok esetben a milicista is jelen volt. A történész Florin Soare említi, hogy ilyen ellenőrzésekre a középiskolákban is sor került.

Habár az ellenőrzéseket hivatalosan a nők egészségének védelmével és az esetleges méhbetegségek korai felismerésével indokolták, a milicisták jelenléte a vizsgálaton leleplezi a valódi célt: a be nem jelentett terhességek felderítését.

Botoșani-ban 1983-ban a kommunista elvtársak azért gratuláltak egymásnak, mert a megyében közel 10.000, 20 és 40 év közötti nő esett át „alapos” nőgyógyászati vizsgálaton, és 7.200 fiatal lány vett részt „családpárti” egészségügyi oktatáson.

Bármennyire is ritkák voltak, de azért előfordultak a jóakarat és az emberség megnyilvánulásai is a Rendelet korában. Egyes esetekben az orvosok nem jelentették az abortuszokat és a terhességeket, másokban az ügyészek és a milicisták is szemet hunynak felettük. Florin Soare azonban összességében arra a következtetésre jut, hogy a Rendelet korszaka az opportunizmus és az elembertelenítés jegyében telt el:

„Orvosok jelentették fel egymást, szülők súgták be a lányukat, férjek a feleségüket. Láttam ilyen dokumentumokat.”

Gail Kligman is kitér a könyvében az egyik orvos keserű megállapítására, miszerint a kórházakban sok minden függött az osztályvezetőtől. Ha sikerült dominálnia a milicistát, „akkor előfordult, hogy egyes nők megmenekültek. De ha a politikai osztály tagja volt, akkor bizony hagyták meghalni a nőket, amíg a milicista vagy az ügyész oda nem ért”.

Ha jogi felelősség kérdéséről akarunk beszélni, a vádak a kommunizmus bukása után nehezen bizonyíthatók, mivel csak azoknak a tanúvallomásaira támaszkodnak, akik átélték ezeket a traumákat. A korabeli orvosi dokumentumok nem mindig tükrözik az igazságot – tisztázza Florin Soare. A kórházi nyilvántartásokhoz való hozzáférés se könnyű, s az elutasítás sok mindenre hivatkozhat – teszi hozzá.

A történész édesanyja könnyes szemmel mesélte el neki, mi történt 1984-ben, amikor felvették a kórházba, hogy megszülje őt. A szomszéd ágyban egy húszéves lány feküdt súlyos állapotban. Hamarosan meg is halt.

Élete utolsó óráiban az ápolónők tehetetlenül simogatták:

„Miért nem vallottad be?!”