Az épület, amelyben több mint négy évtizeden át a kórházi otthon működött, ma romokban hever.
A szobák díszítése arra emlékeztet, hogy ide – 1989 előtt és után is – súlyos fogyatékkal élő gyermekeket helyeztek el, akiket szüleik a román állam gondjaira bíztak. „A mi kórházunk haláltábor volt” – vallja be egyszerűen egy volt nővér.
Az első külföldi önkéntesek, akik a forradalom után érkeztek Nicorești-re, a lágerekre emlékeztető állapotokat találtak az otthonban.
A gyerekre senki rá nem tette a kezét, hogy néha megsimogassa őket. Senki nem beszélt hozzájuk. Senki se tanította őket semmire. Vadak voltak, és nem tudták, mit jelent mosolyogni.
2021 októberében Andrei Becheru fotós elkísérte a Dekrét-napló riportereit Nicorești-re. Sikerült is bejutnunk az egykori „gyermekjóléti” intézet épületébe.
Belül mintha megállt volna az idő. Az ágyak, ahol a nicorești-i gyerekek életük pár évét töltötték, még mindig úgy állnak összezsúfolva, mint negyedszázaddal ezelőtt.
A félig nyitott fiókokban is ott vannak méh a holmik: a gombok, a rögtönzött evőeszközök, a szentképek.
89 előtt a kórházi otthonokban mindenütt a hideg uralkodott. A halálozási arány már csak emiatt is toronymagas volt: az ápoltak szó szerint megfagytak. A forradalom után Nicorești-re jött külföldi önkéntesek radiátorokat szereltek a szobákba.
Az otthon magas mennyezetű szobáit egészen addig egy-egy kályhával próbálták úgy, ahogy kifűteni.
Habár papíron gyermekjóléti intézetek voltak, a kórházi otthonokban a „rehabilitáció” fogalma ismeretlen volt. Az önkéntesek eljövetele után azonban voltak olyan gyerekek, akik elkezdtek járkálni – amire addig nem volt példa. A helyiek azt hitték, isteni csodát látnak.
Az otthonban a matracok szörnyen néztek ki. A takaró hiánycikk volt.
Szigorú nyilvántartást vezettek: minden egyes műszakváltáskor megszámolták, és külön leadták a paplanokat.
A nicorești-i temetőben két márványtábla rekonstruálja (részben) a kórházi otthonban elhunyt gyermekek sorsát. A táblák 92 halálesetről számolnak be. 78-an közülük a 10. életévüket sem élték meg.
A forradalom után, amikor a külföldi önkéntesek eljöttek, az otthon túlélői először játszottak életükben.
Először simogatta meg őket valaki.
A kórházi otthon 2002-es bezárása után ma egy (teljes egészében külföldi forrásokból finanszírozott) jótékonysági egyesület működik Nicorești-en, amely átvette a román állam által nyújtott ellátás korábbi „kedvezményezettjeit”.
Ha az Irgalmas Samaritánus Egyesület nem lenne, korántsem biztos, hogy törődne velük bárki is.
Az otthon romjain a gaz és a felejtés honol. Ez a gyermekvédelminek mondott intézmény volt az egyike annak a 700 központnak, ahol mintegy 125 000 államilag gondozott gyerek tengődött 90 előtt. Az abortuszokat és a fogamzásgátlást tiltó ceaușiszta politika szőnyeg alá söpört következményeinek ez is része.
A Dekrét-naplóban háromrészes sorozatot közöltünk az 1996-ban kiadott 700-as rendelet következményeiről.
Volt egyszer, hol nem volt – de még visszatérhet.
