Ioana Coja csodával határos módon élte túl a kommunizmust. Egy terhességmegszakítás nyomán súlyos vérmérgezése lett. Egy másik kürettálása abszurd emléket hagyott benne: a saját orvosfivérének kellett eltávolítania a placentáját, hogy megmentse.
Ioanának szerencséje volt. Több mint tízezer nő kínok közt halt bele Ceaușescu Romániájában abba, hogy meg próbált szabadulni a nem kívánt terhességétől. 1989 előtt illegális volt az abortusz, ha a nő bizonyos életkor alatt volt, és négynél kevesebb gyermeke volt (sőt, egy időben a küszöböt ötre emelték). Így rendelkezett a rendszer. Románia a kényszerszülés pokla volt.
1989 után Ioana Coja fogta a két lányát, és örökre elhagyta az országot. Párizsban telepedett le, ahol képzőművészeti, szobrászati tanárként dolgozott, aztán a Cinémathèque Française könyvtárát vezette. Emlékei mindenhova elkísérték.
A 89 előtti kórházak nőgyógyászati osztályainak képe az ott dolgozó orvosok rémálmaiban is visszaköszön. Elena Copaciu, aki ma aneszteziológus és intenzív terápiás orvos, 1987-88-ban gyakornok volt a konstancai megyei kórházban. Egy ideig a nőgyógyászati osztályon dolgozott – és máig sem tudta elfelejteni, amit látott.
A Ceaușescu-rendelet tragédiáját a gyermekek is megtapasztalták, mivel az illegális abortuszhoz folyamodó nők gyakran már anyák voltak. Mindenkinek megvoltak személyes okai, a maga élet- és családi körülményeiben található indokai, amelyek a terhesség megszakítására bírták. 1986-ban Dana Chelba egyike volt ezeknek az anyáknak. Két gyermeke volt már, Irina és Alexandru. Milyen nyomott hagyott életükön a 770-es rendelet? Irina Chelba ma elmeséli.
A Dekrét-napló leginkább annak a Ceaușescu-féle rendeletnek a jelenlegi következményeiről szól, amely minden eszközzel – többek között az abortusz betiltásával – próbálta növelni a születési rátát. Ezek a következmények nemcsak társadalmi és intézményi jellegűek, hanem a kollektív pszichózis egy olyan korszakát is jelzik, amelyet soha nem sikerült igazán leküzdenünk. Például több mint harminc évvel a kommunizmus bukása után sincs emlékművünk (még virtuális sem) a sorsokat 1966 és 1989 között kerékbe törő rendelet túlélőinek tiszteletére.
Ioana Coja, Elena Copaciu és Irina Chelba más-más szempontból tapasztalta a rendelet hatásait. Tapasztalataik megsokszorozhatók több tíz- vagy százezerrel, ha mindazokra a nőkre gondolunk, akik hasonló traumákat éltek át az abortusz kriminalizálása miatt.
A 770-es rendelet Romániája még mindig az a pokol, amit nem lehet elfeledni.
A montázsban szereplő vallomások 2019–2020-ból valók.
A szerzőről
