A 770-es rendelet idején a nőnek kötelessége volt a szülés. Csak azután kérhetett abortuszt, ha már teljesítette a 4-5 gyereket előíró „termelési” tervet. Más fogamzásgátló módszer nem volt. A kommunista Romániában ebben a rendszerben zajlott a szülés. Nem számítottak a szükségletek, csak a kötelességek. A hatások még mindig érezhetők a kórházakban és társadalom az anyaságfelfogásában.

1980-at írunk.

25 éves vagy, és egy vidéki város ipari negyedében élsz, egy kétszobás lakásban a férjeddel és a kétéves gyerekeddel. Megint terhes vagy. Nicolae Ceaușescu 15 éve a Kommunista Párt főtitkára, 7 éve köztársasági elnök is. A ceaușiszta kényszermennyország az újszülöttekre is kötelező. Az abortusz 1966 óta be van tiltva. A társadalommal szembeni kötelesség a szülés.

De nem akarod megtartani a gyereket.

Két lehetőséged van. Az egyik az, hogy saját magad idézed elő az abortusz. Hallottál is mindenféle magzatelhajtó „koktélokról”, amiket megihatsz ehhez, meg növényekről, amiket feldughatsz a méhedbe. Egyesek szerint folyékony szappannal is megy. Vagy próbálkozhatsz fermentált élesztővel. Meg kipróbálhatnád a szondát is. De ki fogja megmutatni, hogy kell felhelyezni?

A másik lehetőség, hogy méhkaparásért fordulj valakihez. Ez azonban drága, és nagyon rizikós. Eszedbe jut, hogy a szülőfaludba volt egy bábaasszony. Az, aki a világrajöveteledkor is segédkezett. Az az asszony néha segített a nőkön. De ez régen volt. Mostanra az állam a kórházi rendszerbe integrálta a bábákat, hogy könnyebben az ellenőrzése tartsa őket.

A következő héten mozgósítod az egész ismeretségi hálózatodat. A férjed tud valakit, akinek az ismerősének az ismerőse segített egy kollégája feleségének felhelyezni a szondát. Be is szerzed a szondát, a fecskendőt, a sóoldatot. Feldugod magadnak, egészen a méhnyakba, ahogy mondták. Aztán befecskendezed a sóoldatot. És vársz.

Eltelik egy nap. Kettő. Három. Nem történik semmi. Még egyszer megpróbálod. Vajon hányszor lehet ezzel kísérletezni? Háromszor? Négyszer is? Egyszer se lesz semmi. Biztosan nem jól csinálsz valamit.

Most már három hónapja terhes vagy. Ebben az állapotban félsz abortusszal kísérletezni. Meg kell tartanod a gyereket. Nincs más választásod. Ceaușescu Romániájában nem számít az akaratod. Hivatalosan is terhes állampolgár vagy. Aki a hátralevő hónapok alatt végig attól retteg, hogy sérült gyermeket fog a világra hozni a szonda miatt.

A szülés napja tragikus sorsrendelésként köszönt be. Soha életedben nem fogod elfelejteni. A fájdalomtól csak nyögni tudsz, az ápolónők meg azért ordítoznak, hogy nem tolod eléggé. Elájulsz a fájdalomtól és az erőfeszítéstől. Pofonok ébresztenek. Az orvos is rád ordít: ha nem tolod rendesen, megölöd a gyereket! Valaki belekönyököl a hasadba. De az egész testedben érzed. Felordítasz. Mostanáig próbáltad tartani a szádat. A rendszer markában vagy. Jó lenne belőle élve kikerülni.

A kiáltásod után az újszülötté hallatszik. Nem mutatják, csak a hangját hallod. Vajon egészséges? Senki se mond semmit neked. De valaki most mégis megjegyzi, hogy lány. Ennyit tudsz meg. Aztán eltűnnek vele. Csak másnap hozzák vissza. Mielőtt mellre tennék, ledörzsölnek egy kis orvosi szesszel, hogy ne fertőzd meg a babát. Így is csak néhány percet tölthetsz vele. Megint elviszik.

Kb. 3 hónap szülési szabadságot kapsz. De ezt is szigorúan számítják: a szülés előtti szabadnapokkal együtt. Aztán visszamész dolgozni. Felhívod édesanyádat faluról, hogy segítsen a gyerekkel. Most már öten szorongtok a kétszobás lakásban. A gyárból hazaengednének napközben szoptatni, szünetben, de nem kérsz belőle. Nem tudod megoldani. Fél óra csak az út.

Egy hónap után édesanyádnak vissza kell mennie. A lányod, aki azért született, mert úgy akarta a Párt, időközben betölti a 4. hónapot. Könyörögsz anyukádnak, hogy vigye magával, mert nem tudsz gondoskodni róla. Majd a hétvégéken meglátogatod.

A 770-es rendelet öröksége

A 770-es rendelet öröksége

A fenti történetet nem a képzelet szülte. Orvosoktól, ápolónőktől és szülésznőktől, szociális munkásoktól meg főleg a nőktől: a 770-es rendeletet túlélt anyák vallomásaiból raktunk össze.

Elemeiben magára ismerhet bármelyik nő, aki Romániában az abortusz kriminalizálása után terhességmegszakításra gondolt. Azok is, akiknek sikerült – és úgyszintén azok, akiknek szülniük kellett. Mindazok az anyák, akik a nagyszülőkhöz küldték a gyereküket, mert már volt otthon egy (vagy több) gyerekük, és nem tudtak volna gondoskodni róla. Minden olyan nő, akit a kommunista rendszer csupán gyerekgyártó gépnek nézett.

Ez volt az a társadalmi rendszer, amelyet a 770-es rendelet 24 évre meghonosított.

Csakhogy a kommunizmus bukása és a demokrácia létrejötte sem jelentette ennek a gyalázatos és embertelen rendszernek az összeomlását. Hatásai még mindig jelen vannak a kórházakban, a szociális ellátórendszerben és abban, ahogyan a társadalom az anyaságot felfogja.

A mi célunk, hogy megértsük, mit örökölt a mai Románia a 770-es rendelet traumatikus társadalmi tapasztalatából. A kérésre történő terhességmegszakítást 1989 decemberében egyik napról a másikra, egyetlen tollvonással dekriminalizálták. De az ország, amely egészségügyi és társadalmi szervezete révén hozzájárult a rendelet drákói rendelkezéseinek végrehajtásához és megerősítéséhez, ugyanaz maradt.

A 770-es rendelet hatásai máig velünk vannak.

Csak teherbe ne ess!

Csak teherbe ne ess!

A kommunista Románia fiatal polgára számára az 1966-ban kiadott 770. dekrétum a szexuális élete kezdetén vált húsbavágóan aktuálissá.

A rendelet utáni szexuális életet a legtöbb romániai nő számára egyetlen rögeszmés aggodalom árnyékolta be: csak teherbe ne essem! Fogamzásgátló eszközök nem voltak. Szexuális felvilágosításról hallani se lehetett. A terhességmegszakítás szigorúan tilos volt.

Bogdan Marinescu doktor a 60-as évek óta dolgozik a giulești-i szülészeti klinikán. Elmondása szerint többször is javasolta a kommunista hatóságoknak, hogy legalább azoknak a nőknek engedjék meg a fogamzásgátlás használatát, akik teljesítették a kiszabott kvótát. Hogy ne kelljen rendszeresen a méhüket kaparnia. De a hatóságok sohasem engedték meg. Ennek a szilárd elutasításnak a nyomán vert gyökeret az emberek fejében az a gondolat, hogy a terhességmegszakítás az egyetlen születésszabályozási eszköz, amelyhez a nő folyamodhat.

„A mi fiatalkorunk annak a rögeszmés félelemnek a jegyében telt, hogy ne essünk teherbe. Azt hiszem, ez még az egyetem elvégzésénél is fontosabb volt”

, emlékszik vissza Ioana Luțescu nőgyógyász, aki ma a magánszektorban rendel, de azelőtt jó ideig a konstancai megyei kórháznál volt.

Ezek a politikai és társadalmi körülmények kétségbeejtő helyzetbe hozták a nőket. Olyanba, amely kétségbeesett megoldásokért kiáltott. Az illegális terhességmegszakításokat ritkán végezték egészségügyi szakemberek. A kommunizmusban kialakult egy feketepiac, amelyen akár egy esztergályos is csinálhatott abortuszt. Szépen lehetett vele keresni – de a közösséget ért veszteség felbecsülhetetlen.

A Flamura Prahovei című helyi napilap 1985-ben megjelent cikke, amely egy hozzá nem értő bába által végzett illegális abortusz esetét tárta fel.

Ha egészségügyi dolgozó segített, a legkeményebb büntetést kockáztatta, mert példát kellett statuálni. Mircea Ungurean doktor, aki ma a bukaresti Szent Pantelimon kórházban dolgozik, 1989 előtt tanúja volt egy ilyen történetnek. A Szekuritáté folyamatos jelenlétére is emlékszik.  Az állambiztonságiak folyamatos ellenőrzés alatt tartották az orvosokat. Ungurean doktor hároméves rezidenciátusából hat hónapot a lugosi municípiumi kórház szülészet-nőgyógyászat osztályán töltött, ahol ezt tapasztalta:

„Rémült szemtanúja volta egy abortuszokat végző orvos nyilvános perének, amelyre ma is emlékszem. A tárgyalás a kórházban volt, a jelentéstételi teremben. Rabruhát adtak rá, pont mint a Marin Preda regényében, úgy volt felöltöztetve. Maoista stílusú tárgyalás volt. Az orvos nem is szólhatott semmit. Csak az ügyésznek volt szava, amikor felolvasta a vádakat.”

Bogdan Marinescu orvos azt mondja, hogy a kommunizmus alatt nem végzett abortuszt. De állítása szerint a pácienseit tájékoztatta arról, hogyan kerüljék el a terhességet, ha akarják. Egyfajta szexuális nevelést biztosított.

Ha fiatal nő jött hozzám konzultációra, minden alkalommal elmondtam: „inkább megtanítalak, hogyan ne ess teherbe, mintse később a méhedet kaparjam”. Elmondtam nekik mindent a hőmérőzésről, a termékeny időszakról, a hüvelymosásról, mindenről meséli Marinescu.

Az abortusznak a forradalom utáni engedélyezésével Románia a legszerencsétlenebb helyzetbe került. A rendelet hatálya megszűnt, de az ország lakossága nem rendelkezett fogamzásgátló eszközökkel, nem volt szexuális felvilágosítás, sem olyan egészségügyi vagy szociális ellátórendszer, amely képes lett volna kezelni a nem kívánt terhességeket.

A posztkommunista demokrácia hajnalán a giulești-i szülészete naponta 50-60 nő kért abortusz – emlékszik vissza Marinescu. Egyesek közülük akár a 7. hónapban is.

Ugyanakkor az abortusz legalizálása nem jelentette azt, hogy a nők egyik napról a másikra felhagytak volna a feketepiachoz való folyamodás gyakorlatával.

1990 után Ungurean doktor falusi családorvosként praktizált. Megdöbbentett a rendelet utáni fordulat. A nőkben nem alakult ki bizalom az új viszonyok iránt. Továbbra is kuruzslókhoz folyamodtak. Voltak eseteim, akik súlyos komplikációkkal kerültek csak hozzám.

Ioana Luțescu a konstancai megyei kórházban tapasztalta ugyanezt a jelenséget. A forradalom utáni években nem egy abortusz utáni fertőzést látott. Tapasztalata szerint jóval a rendszerváltás után is terhességmegszakítással zajlott a születésszabályozás. Ezt a posztkommunista jelenséget – amely valójában a 66-os dekrétum öröksége – a statisztikák is pontosan tükrözik.

2003-ig az abortuszok száma Romániában meghaladta a születések számát, és csak 2004-ben fordult az arány. De ez a fordulat se átgondolt közpolitikák eredménye volt, hanem csak a jelenség természetes kiegyenlítődése. A román állam a forradalom után közel másfél évtizedig nem tudta eldönteni, mihez kezdjen a kommunizmus demográfiai politikájának örökségével.

Igaz, az abortuszok száma jelenleg csökken. De ugyanígy igaz az is, hogy nagyon sok a kiskorú anya, és a kiskorúak által igényelt abortusz. Iskoláinkból hiányzik a szexuális nevelés, nincsenek szexuális egészségügyi szolgáltatások, se családtervezési rendelők. Három évtizeddel az abortusz legalizálása után még mindig vannak olyan nők, akik számára a terhességmegszakítás családtervezési módszert jelent.

A 770-es rendelet több mint három évtizede érvényét veszítette. De a hatása most is érezhető.

A terhesség mint
becsületbeli küldetés

A terhesség mint becsületbeli küldetés

A Ceauseșcu-korszak a terhességet kötelességgé tette: a nő kötelességévé a rezsim és az országa iránt. A nőknek szóló üzenet a lehető legegyértelműbb volt, és a párt döntéseiben is tükröződött.

A nő mint anya becsületbeli küldetést teljesít: életet ad, neveli és oktatja a gyermekeket, a kommunizmus jövőbeli építőit. Az anya és a gyermek megóvása pártunk és államunk figyelmének középpontjában áll. (A Román Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris ülésének határozata, 1973)

A kötelességed csak akkor minősült teljesültnek, ha 4-5 gyereket szültél a hazának. Csak ha átlépted ezt a küszöböt, akkor engedélyezték kérésre az abortuszt.

A România Liberă című országos napilap 1966-ban megjelent propagandacikke.

A terv megvalósítását ellenőrizendő a rendszer kötelező nőgyógyászati ellenőrzéseket vezetett be a gyárakban és vállalatoknál. Hivatalosan a méhnyakrák megelőzésére szolgált a vizsgálat. A valóságban a cél a terhes nők azonosítása és nyilvántartásba vétele volt. Az sem véletlen, hogy ezeket az ellenőrzéseket nagy, zárt helyiségekben végezték. Az sem véletlen, hogy ezeket az ellenőrzéseket nagy, zárt helyiségekben végezték.

Carmen Ungurean ma az Országos Közegészségügyi Intézet közegészségügyi szakértője, aki annak idején átélte a 770-es rendelet korszakát. Úgy véli, hogy ezzel az ellenőrzéssel egy fontos közegészségügyi eljárást is elferdítettek. Elterjedt az a mentalitás, hogy a szűrés csak egy szemrevételezés.

„A szűrés akkoriban csak annyi volt, hogy „megnéztük a méhnyakat, minden rendben”. Nem végeztek Papanicolau tesztet, nem vettek le kenetet. Semmi ilyesmi. A munkaegészségügyi klinikák működtek ugyan, és ezekben végezhettek megelőző vizsgálatokat, de az is sokat számít, hogy miként végezzük azt vizsgálatot.”

Romániában ma sincs méhnyakrákszűrési program. Az Országos Közegészségügyi Intézet 2018-as jelentése szerint az Európában diagnosztizált új méhnyakrákos esetek 7,5%-a romániai volt, ami több mint háromszorosa az uniós átlagnak.

Ahogy az orvos megállapította a terhességet, a nőnek törvény által előírt kötelessége volt a rendszeres orvosi vizsgálatokon részt venni. Ennek az orvosi szempontból kezdetleges felügyeleti rendszernek a keretében vért vettek – egyszer a terhesség elején, és egyszer a második felében –, illetve havi klinikai vizsgálatot végeztek, az adatokat a terhesek nyilvántartásában vezették.

Mircea Ungurean orvos hathónapos szülészeti és nőgyógyászati rezidenciátusa alatt megtapasztalta ezeknek a vizsgálatoknak a körülményeit. A rendszerszintű szűkösség mindenütt jelen volt.

„A sebészeti kesztyűből levágtuk a még használható ujjakat, és azzal végeztük a nőgyógyászati vizsgálatot.”

Manapság a terhes nő gondozása sokkal összetettebb folyamat. De korántsem minden terhes nő részesül előnyeiben. Melania Tudose 1983 óta dolgozik szülésznőként az egészségügyben. Ez alatt az idő alatt alkalma volt képet alkotni róla, hogyan is működik hazánkban a terhesség nyomon követése. A városi terhes nők a szülészorvoshoz járnak. Falun két kategória van. Az egyik azoké, akik a terhesség alatt egyszer-kétszer, legfeljebb háromszor eljutnak a családorvoshoz. A másikba azok tartoznak, akik egyszer sem jutnak el vizsgálatra a terhesség alatt. Az utóbbiak bármilyen analízis, ellenőrzés és tanácsadás híján érnek el a szülésig.

Az 1966-os rendelet hatása a terhesség szigorúan orvosi és egyáltalán nem a természetes, fiziológiás szempontból való megközelítése. Ilyen körülmények között a nyomon követése kizárólag az orvos dolgának tűnik. A törvény kimondja, hogy a szülésznő tevékenységei közé tartozik a normális terhesség gondozása és a veszélyeztetett terhességek lehető legkorábbi diagnosztizálásához szükséges vizsgálatok előírása, illetve a tanácsadás. A szülésznő nem helyettesíti az orvost. Éppen ellenkezőleg, a szülésznő gondoskodhat arról, hogy a terhes nő részesüljön mind a tíz ajánlott szűrővizsgálatban.

Irina Mateescu szülésznő, az Egészségügyi Világszervezet tanácsadója szerint világviszonylatban a terhessége során három szűrővizsgálatban sem részülő négy nő közül egy romániai – ami azért jelent problémát, mert a gyermekágyi halálozásba torkollik. A statisztika kíméletlen ebben a tekintetben: 2020-ra a gyermekágyi halálozások száma megduplázódott Romániában 2019-hez képest.

Nem féltek a műhibáktól

Nem féltek a műhibáktól

Amikor Adina Păun – maga is szülésznő – teherbe esett, a kommunizmust megélt édesanyja előbb gratulált neki, majd a következő pillanatban lelkére kötötte: csak nehogy természetes úton szüljön!

Adina Păun szülésznőként és szoptatási tanácsadóként később is számos olyan helyzettel találkozott, amikor a kommunizmusban szült anyák könyörögtek lányaiknak, hogy ne természetes módon szüljenek, mert az orvosok úgy fognak bánni velük, mint a tehenekkel. A traumatikus születés nemzedékről nemzedékre továbbadott félelme a dekrétum-korszak másik, súlyos öröksége.

Adina Păun édesanyjának a 70-es évek végén volt egy ilyen traumatikus szülése. 48 órán át vajúdott, és az 5 kg-os Adinát végül a fogóval húzták ki belőle az utolsó percben. Az anyját újra is kellett éleszteni, miután a rezidens orvos megbökte az ujjával, de nem reagált.

Nem kis dolog volt élve megúszni a szülést. Akkoriban a puszta túlélés szempontja kiszorította azt, hogy miként éli meg a nő ezt az eseményt.

Adina Păun, szülésznő

Az orvostudományt vadregényesen, protokollok nélkül, védelem nélkül gyakorolták; az orvosoknak azzal kellet boldogulniuk, amijük volt. A rendszer a mai fogalmaink szerint nem volt felkészülve arra, hogy ellássa feladatát. Olyan is volt, hogy négy nőt egymás mellé fektettek fel négy szülőasztalra ugyanabban a teremben. Nem volt ott semmiféle jogi, etikai megkötés. Bármilyen helyzethez alkalmazkodni tudtak. Ami azt illeti, erre rá is voltak kényszerülve. Az orvosoknak eszük ágában sem olyasmiken aggódni, mint a műhibák.

Carmen Ungurean, közegészségügyi szakértő

Ez a fajta orvosi magatartás is évtizedeken át megőrződött a forradalom után is.

Az olyan szempontok, mint az anyáról való gondoskodás, az anyai szükségletek és az nő lelki jólléte a születési arány követelményeihez képest Romániában több mint két évtizeden át szinte fel se merültek.

Mindezek ma is másodlagosak, bár a rendszer már nem a kommunista, amely a csecsemőhalandóság miatt büntette az egészségügyi dolgozókat.

Carmen Ungurean már a 90-es években szült. Az egyetlen pillanat, amire emlékszik belőle, a hasába nyomott könyök, a fájdalom miatt maradt meg neki… A nőgyógyászok brutalitását a patriarchális kultúrára vezeti vissza, amelyben a szülés természetes, hétköznapi jelenség, és emiatt minden gondoskodás, minden figyelem a nő iránt puszta hóbortnak számít.

Ehhez a patriarchális szemlélethez adódott hozzá az az elv, miszerint a szülés a nőnek kutya kötelessége. A kettő együttesen pedig annak az elképzelésnek a meggyökeresedéséhez vezetett, hogy a nőknek nincs szükségük semmiféle különösebb támogatásra a terhesség alatt, a szüléskor és a szülés után.

A szülési rendszerünk súlyosan hiányos – vonja le Irina Mateescu szülésznő a következtetést. Neki személyesen is rengeteg nő panaszkodott arra, ahogyan a szülés során kezelték. Megállapítása szerint számos hazai kórház nem is biztosítja a nők számára az epidurális érzéstelenítés lehetőségét. Ezek a létesítmények gyakorlatilag megtagadják a terhes nőktől a kényelmes a szülés lehetőségét.

Ez a fajta orvosi magatartás is évtizedeken át megőrződött a forradalom után is.

Az olyan szempontok, mint az anyáról való gondoskodás, az anyai szükségletek és az nő lelki jólléte a születési arány követelményeihez képest Romániában több mint két évtizeden át szinte fel se merültek.

Mindezek ma is másodlagosak, bár a rendszer már nem a kommunista, amely a csecsemőhalandóság miatt büntette az egészségügyi dolgozókat.

Carmen Ungurean már a 90-es években szült. Az egyetlen pillanat, amire emlékszik belőle, a hasába nyomott könyök, a fájdalom miatt maradt meg neki… A nőgyógyászok brutalitását a patriarchális kultúrára vezeti vissza, amelyben a szülés természetes, hétköznapi jelenség, és emiatt minden gondoskodás, minden figyelem a nő iránt puszta hóbortnak számít.

Ehhez a patriarchális szemlélethez adódott hozzá az az elv, miszerint a szülés a nőnek kutya kötelessége. A kettő együttesen pedig annak az elképzelésnek a meggyökeresedéséhez vezetett, hogy a nőknek nincs szükségük semmiféle különösebb támogatásra a terhesség alatt, a szüléskor és a szülés után.

A szülési rendszerünk súlyosan hiányos – vonja le Irina Mateescu szülésznő a következtetést. Neki személyesen is rengeteg nő panaszkodott arra, ahogyan a szülés során kezelték. Megállapítása szerint számos hazai kórház nem is biztosítja a nők számára az epidurális érzéstelenítés lehetőségét. Ezek a létesítmények gyakorlatilag megtagadják a terhes nőktől a kényelmes a szülés lehetőségét.

Az újszülött nem az anyjáé

Az újszülött nem az anyjáé

A traumatikus szülés utáni újabb negatív epizód mind az anya, mind az újszülött számára a szeparáció.

Fénykép: videofelvétel a Román Televízió Adevăruri despre trecut: Copiii patriei („Igazságok a múltról: a hazai gyermekei”) című dokumentumfilmjéből

Carmen Ungurean ezt a gyakorlatot is a kommunizmusból átöröklött szervezeti kultúra számlájára írja. Irina Mateescu az egészségügyi dolgozók rögeszmés és a teljes folyamatra kiterjedő kontrollra való, félelem szülte törekvését hibáztatja.

A szülészeti kórház – magyarázza Ungurean – a 770-es rendelet nyomán mintegy gyerekgyárrá minősült át. Ha ebből a szempontból nézzük a szüléseket, akkor pragmatikusan kell kezelni a rendelkezésre álló erőforrásokat. Például sokkal könnyebb az összes gyereket egy teremben elhelyezni, mint az anyjával hagyni. A vizitek is gyorsabban lezavarhatók így. A szülés utáni elválasztás a tér és a személyzet jobb kihasználását lehetővé tevő hatékonysági intézkedés.

A Ceauşescu-rezsim születéspárti politikája a csecsemőhalálozás felelősségét kizárólag az egészségügyi dolgozókra hárította. Az újszülött és az anya szülés utáni elválasztása ennek a következménye is volt. Ha az újszülött bizonyos súly alatt volt, akkor a kórházban maradt – különösen akkor, ha az orvos attól tartott, hogy otthon történhet vele valami. És ugyanígy bármilyen más egészségügyi probléma miatt is a kórházban tartották. Az újszülöttnek az anyától való elválasztása olyan eszközzé vált az egészségügyi dolgozók számára, amellyel megvédhették magukat a gondatlanság miatti vádaktól és felelősségre vonástól.

Az egészségügyi szakemberek szemszögéből minden negatív forgatókönyvet ki kellett küszöbölni.

„Szesszel mosták le az anyák mellét, hogy fertőtlenítsék. Azt hitték, hogy így megelőzhetik a fertőzéseket, megőrizhetik az irányítást, meg hogy ők tudják, hogyan kell eljárni. Ott volt aztán az a rögeszme is, hogy minden steril legyen. Azt hitték, hogy ez a nagy sterilkedés megelőzi a fertőzéseket és a szövődményeket.

Csakhogy a fertőzések a kórházból származtak. Ha elveszed a gyereket az anyától, éppen azzal teszed ki a veszélynek. Ha az anyával hagyod, mellre teszed, azzal megvéded az újszülöttet, még akkor is, ha a kórházban fertőzések vannak.”  – Irina Mateescu, szülésznő

Fénykép: videofelvétel Florin Iepan Decrețeii („A dekrét-gyerekek”) című dokumentumfilmjéből

A romániai szülési rendszer a kommunizmus bukása után sem szabadult meg ezektől a gyakorlatoktól. Irina Mateescu szülésznő nemrég készített kvalitatív interjúkat egy átfogóbb kutatáshoz; fókuszcsoportos beszélgetéseket folytatott orvosokkal, neonatológusokkal, kórteremvezetőkkel, nővérekkel több szülészeti kórházból. Arra a kérdésre, hogy kié az újszülött, egyikük sem felelte azt, hogy az anyáé. Hol a szülészorvost, hol a neonatológust, a nővéreket vagy a kórházat nevezték meg felelősnek. Nem rosszindulatból – magyarázza Mateescu –, hanem mert az a mentalitás gördült tovább, hogy az anya nem képes, az anya nem tudja.

90 után a kórházak ugyanazokban a régi terekben, ugyanazokkal az erőforrásokkal működtek tovább. Kevesen változtattak a működésükön úgy, hogy az újszülött a szülés után az anyával maradhasson. Az Országos Anya- és Gyermekegészségügyi Intézet 2005-ös felmérése szerint a szülészeti kórházak és az újszülöttosztályok továbbra is a hagyományos rendszerben működnek, azaz szobai elhelyezés nélkül működik, rooming-in (az anya és az újszülött együttes elhelyezése) nélkül, ami az kismama és az újszülött szétválasztását ösztönzi.

A buzăui szülészeti kórházban a kommunista rendszer bukása után még sokáig folyt az kismamák és az újszülöttek szétválasztása. Melania Tudose szülésznő 1986 óta dolgozik ebben a szülészeti kórházban. Akkoriban három-négy ágy volt egy kórterembe zsúfolva. Néha két nőt fektettek egy ágyba. A gyerekeket anyjuktól elkülönítve, külön kis dobozfélékben tartották.

„Túl kevés hely volt, úgyhogy ezeket a dobozokat használták, mert a kórtermek agyon voltak zsúfolva.”

Ez az elrendezés 2000-ig volt érvényben, amikor a szülészeti osztályon végre sikerült úgy átalakítani a teret, hogy ezeket a külön fülkéket eltávolították, és a baba az anyával maradhatott.

Tudose szerint 2016 óta a városnak új szülészeti osztálya van. Habár a régi térszerkezeti probléma megszűnt, a babát most is csak két órával a születés után hozzák be, és hagyják az anyával. Nem használják ki az aranyórát, azt az időt, amit az újszülött és az édesanyja közvetlenül a szülés után töltenek együtt.

2021-ben a giulești-i szülészeti kórházban a rooming-in fakultatív, és a férőhelyek függvényében korlátozott is. Három, egyenként négyágyas szobában biztosítják.

Az anyáról és a gyermekről
való gondoskodás a Párt prioritása

Az anyáról és a gyermekről való gondoskodás a Párt prioritása

A kommunizmusban a rezsim gondoskodása a szülés után a tápszerfejadagban meg bölcsődék és óvodák építésében nyilvánult meg. A kismamának legkésőbb három hónap elteltével vissza kellett térnie a munkába. Napközben csak annyi szünetet kapott, hogy hazaszaladjon szoptatni.

A gondoskodás csupán papíron nyilvánult meg – foglalja össze a helyzetet Carmen Ungurean. Hiszen lehetetlen volt úgy hazaérni a busszal, pontos időre szoptatásra készen, hogy utána időben vissza is érj. Az állam tehát valójában akadályozta a szoptatást.

„Beárnyékolta az újszülött és az anya kapcsolatát. Az anyának nem maradt ideje arra, hogy igazi kapcsolatot alakítson ki a gyermekkel. Nyolc óra munka után tért haza a síró babájához. Senki sem tanította meg neki, hogyan kezelje a helyzetet.”

Ungurean úgy véli, hogy a rendszer felépítésénél fogva a forradalom sem hozhatott mentalitásváltást. Ez pedig megakasztotta a gyermekgondozás fejlődését. A nagymamák jöttek segíteni a csecsemőgondozásban, akik a hagyományos csecsemőgondozási szokásokat követték, mint pl.:

már az első hónaptól vizet és teát kell adni a babának,

be kell fáslizni a lábát, hogy ne legyen görbe,

amikor kiveszed a fürdővízből, tartsd a fejénél fogva, hadd nyúljon a nyaka, stb.

Az Informația Bucureștiului című újság 1985-ben megjelent cikke a többgyermekes anyáknak biztosított szociális juttatásokról

Az anyáról való gondoskodás legutolsó nyomai a falusi bábákkal együtt tűntek el.

Néhány évvel a 770-es rendelet hatályba lépése után a bábaasszony szakmát megszüntették. Hiszen a bábák voltak azok, akik segítettek az abortuszok végrehajtásában! A rezsim szemszögéből veszélyeztették a natalista politikát. Na de a bábák nem csupán terhességmegszakítással foglalkoztak…

A bábaasszony – Adina Păun megfogalmazása szerint – a falu egyszemélyes alapintézményének egyike volt, a pap és a tanító mellett. Falun a szülésznő még az otthonszülést is le tudta bonyolítani, illetve segédkeztek a falusi rendelők szülőházaiban a szülésnél.

A bába eltűnésével a szülés az orvos kizárólagos ellenőrzése alá került.

A szakma a kommunista rendszer bukása után sem született újra. Csak 2004-ben szabályozták a gyakorlását.

Románia-szerte jelenleg 500 szülésznő dolgozik – Irina Mateescu becslése szerint. Az élveszületések számát alapul véve 12 000-nek kellene lennie. A termékeny nők számához mérten pedig 20.000-nek. Míg a kommunizmusban a szülésznők posztliceális képzéssel, ma már egyetemi diplomával rendelkeznek, habár csak két kar kínálja ezt a szakirányt.

A 144/2008-as sürgősségi rendelet szerint a szülésznő feladatköre nemcsak a szülésnél való segítségnyújtást foglalja magában, hanem a leendő szülők felkészítését, a terhesség nyomon követését, az újszülött vizsgálatát és gondozását, az anya gondozását, az anya támogatását a szülés utáni időszakban és a csecsemőgondozási tanácsadást.

A szülésznő kétféleképpen is megváltoztathatja az egész szülési rendszert. Mindenekelőtt: humanizálja. A szülésznő az anya jóllétére is figyel. Támogatást nyújt számára a szülés után is. Így képes csökkenteni az anyai halálozást, ami egy másik olyan terület, ahol Románia az EU első három helyezettje között van.

De noha 2004-ben szabályozták, a szakma gyakorlása ma is korlátozva van. Mivel nincs kidolgozott mechanizmus arra, hogy szolgáltatásaikat az Egészségbiztosítási Pénztár fedezze, a szülésznők számára az az egyetlen lehetőség marad, hogy magánpraxisokat hozzanak létre, és magánkórházakkal működjenek együtt, hogy megőrizhessék a függetlenségüket. Különben megint úgy járnának, mint a kommunizmusban – puszta ápolónőkké fokoznák le őket, akik csak utasításokat teljesítenek.

Akadnak kivételek, de ezek a kórháztól és az orvosoktól függnek. A buzăui szülészeti kórházban két évvel ezelőttig, amikor az orvos lecserélődött, még hagyták a szülésznőket, hogy a dolgukat végezzék, legalábbis a szülésnél. Segédkeztek a vajúdás közben. Az orvos csak szükség esetén avatkozott be. A szülés előtt azonban még így sem volt meg a kismamával az kapcsolat, amelynek meg kellene lennie.

A propagandasajtó által megörökített Nicolae Ceausescu diktátor a húszmilliomodik románt tartja karjában. | Fénykép: videofelvétel az Adevăruri despre trecut: Copiii patriei („Igazságok a múltról: a haza gyermekei”) című dokumentumfilmből / TVR

A kommunista rendszer szemszögéből nézve a nő négy-öt gyermek után tette meg a kötelességét. Amíg ezt a számot el nem érte, folyton újrakezdhette… Nemi élet – terhesség – szülés – lábadozás: ez a ciklus járt körbe-körbe dekrétum-korszakban.

A nők újra és újra keresztül kellett menjenek ezen az egész kálvárián: a teherbe esés miatti szorongáson, az abortuszkísérleteken, a terhességük felületes gondozásán és a saját maguk elhanyagolásán. Aztán jött a traumatikus szülés, az elválasztás az újszülöttől és a kórházi elbocsátás, bele a bizonytalanságba. Amíg az állam végül engedélyezte az abortuszt – mert nem családtervezési módszer nem volt.

A nőnek esélye sem volt

A nőnek esélye sem volt

Sokkoló volt, amit a nőgyógyászati kórházakban tapasztaltam – kezdi beszámolóját Gheorghe Peltecu orvos, a Filantropia Szülészeti Kórház volt igazgatója. A 80-as években a Filantrópia rezidenseként tapasztalta, hogy milyen drámai helyzetbe kerültek azok a nők, akik akaratukon ellenére estek teherbe, fogamzásgátló eszközeik nem lévén.

Sokszor az illegális terhességmegszakításhoz folyamodtak. Ez a kétségbeesés – Peltecu elmondása szerint – az orvostársadalomra is rányomta bélyegét. Sokszor orvosnők is zugabortuszhoz folyamodtak, és néhányan az életükkel fizettek érte.

A kórházakhoz kirendelt, civil ruhás rendőrök faggatták ki a kürettált nőket a segítőikről.

A méhkaparáshoz szükséges eszközöket dupla lakat alatt tartották, fémszekrényben. Egyet a főorvos szobájában, egyet pedig a nővérszobában. Mindent jegyeztek. Hánykor nyitották ki a szekrényt, hánykor sterilizálták az eszközöket, és mikor tették vissza.

Az abortuszt kérő nők későn jöttek kórházba. Tudták, hogy ha hamarabb jönnek, nem kürettálják őket – meséli az orvos. Ezért úgy taktikáztak, hogy későbbre hagyják, és akkor az orvos fogja befejezni nekik a méhkaparást. De előfordult, hogy vérmérgezéssel vagy veseelégtelenséggel kerültek be. Sokan belehaltak.

Ami a hatásokat illeti, Peltecu doktor szerint a 770-es rendelet egy olyan patológiát is elterjesztett, amely korábban nem volt annyira gyakori: a meddőséget. A kürettáláson átesett nőknek a legjobb esetben is sérült a petevezetékük. A terhességmegszakítás utáni abortusz a romániai nők másik nagy tragédiája volt, amely a rendszerváltás utáni években sem talált megoldásra. A nőknél a zugabortuszok során szerzett fertőzések további műtétekhez vagy állandósuló szenvedéshez vezettek.

Egy másik következmény – amelyet Peltecu ma is tapasztalni vél – a politikai beavatkozás. Meglátása szerint a politikum beavatkozása jelenti a legnagyobb kockázatot az egészségügyi rendszerre nézve.

Peltecu doktor akkoriban is ugyanúgy meg volt győződve róla, mint ahogy ma, hogy csakis a nőnek dönthet a saját testéről. Senki más.

Fénykép: a Femeia magazin 1986-ban megjelent propagandacikke

A jelenvaló múlt

A jelenvaló múlt

1980-at írunk. 25 éves vagy, és egy vidéki város ipari negyedében élsz, egy kétszobás lakásban a férjeddel és a kétéves gyerekeddel. Megint terhes vagy – egy olyan Romániában, ahol a kérésre nem végeznek abortusz, és a rezsimmel szembeni kötelesség a szülés.

De nem akarod megtartani a gyereket. Saját kezűleg próbálod elhajtani. Egyszer, kétszer, háromszor is. Nem sikerül. Kénytelen vagy kihordani a gyereket, miközben attól rettegsz, hogy a sok kísérletezés miatt nyomorékot hozol a világra.

Pár hónap múlva pontosan ez történik. A román állam menthetetlen esetnek minősíti, és állami gondozásba helyezi. De a statisztika legalább jól mutat: a gyerek megszületett! A túlélése már más lapra tartozik.

Az 1966. évi 770-es rendelet áldozatai nem csupán nők voltak, hanem a fogyatékossággal született gyermekeik is. Ezt a társadalmi jelenséget azonban agyonhallgatták, a rendszerváltás után elfeledték – miközben a következményeivel a szociális védelmi rendszerünk ma is együtt él.

Mi ebben a riportsorozatban próbálunk szembenézni ezzel a történelmi traumával.

Még csak időgép se kell hozzá.

Mert a múlt még jelen van.


A szerzőkről