„NÁLUNK AZ A SZOKÁS…”

A megyei és önkormányzati kórházak több mint 90%-ában nincsenek írásos eljárások vagy határozatok a kérésre elvégzett abortuszra vonatkozóan. A szolgáltatás legális, de a gyakorlati szabály egyszerű és brutális: ha az orvosok akarják, akkor megcsinálják – ha meg nem, akkor nem.

Ez az orvos biztos a dolgában: az abortuszt csakis „barbár cselekedetnek” lehet minősíteni.

A fălticeni-i municípiumi kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán dolgozik, és úgy véli, hogy az általunk nyitott vita egyszerűen „egy ember megöléséről szól”. „Hát ha én például Önt most megölném, akkor az mi lenne, ha nem barbár cselekedet?” – kérdezi.

„Viccből” egy példát is mond, hogy jobban megértsük. Tegyük fel, hogy a páciensnek otthon már van egy gyereke. 12 hetes terhes, és abortuszt szeretne. „Hát jöjjön, öljük meg azt, amelyik otthon van, mert az fogyaszt. Ez a kicsi nem fogyaszt” – így utasítaná akkor rendre az orvos. Aztán felvilágosítaná, hogy törvényellenes a terhesség önkéntes megszakítására irányuló kérésnek helyt adni. Mert ő így tudja, hogy a romániai állami kórházakban tilos a kívánságra végzett abortusz.

A fălticeni-i orvos azonban téved.

A kérésre végzett abortuszt csaknem 22 évvel ezelőtt, az 1989. december 26-i 1. számú törvényerejű rendelettel dekriminalizálták Romániában. Ez a rendelet a demokratikus Románia hajnalán egy sor, a kommunista rendszer éveiből származó törvényt törölt el. Ezek között volt az 1966. október 1-jei 770. számú rendelet is, amely szinte teljesen megakadályozta az abortuszhoz való hozzáférést.

Nincs semmiféle olyan törvény, amely tiltaná a terhesség önkéntes megszakítását az közkórházakban. Az azonban, hogy sok orvos nem hajlandó ezt a szolgáltatást biztosítani, de facto a kérésre történő művi terhességmegszakításhoz való hozzáférés súlyos korlátozásához vezet az állami egészségügyi rendszerben.

© Edit Gyenge

55 év telt el azóta, hogy a Ceaușescu-rendelet betiltotta az abortuszt. 1989-re a törvényes tilalom legalább 10 000 olyan illegális abortuszhoz vezetett, amely a nő halálával végződött. A nem hivatalos becslések szerint a szám akár a duplája is lehet: 1966 és 1989 között a rendelet 20 000 áldozatot követelt.

Az abortusztilalom nemcsak az emberek, hanem a társadalom számára is tragédiát okozott. Mély nyomot hagyott az olyan állami rendszerekben, mint az egészségügy vagy a szociális és a nevelőotthoni ellátás.

Mi mindannyian az 1966-os abortuszellenes rendelet örökösei vagyunk. És ha már így áll a helyzet, mi úgy döntöttünk, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban a terhességmegszakításokról fogunk beszélni, több szempontból közelítve meg a témát. Itt, a Dekrét-naplóban.

Ez az első riport, tényfeltáró sorozatunk nyitánya, az önkéntes terhességmegszakítási szolgáltatásokhoz való hozzáférésről szól a romániai közkórházakban. Mindenekelőtt arról, hogy nem léteznek írásos eljárások és határozatok ezen orvosi szolgáltatás kérésre történő nyújtására vagy megtagadására vonatkozóan. Ki fog derülni belőle az is, hogy miért lennének olyan fontosak ezek a „papírok”.

Az elmúlt évek során a sajtó többször is beszámolt arról, hogy az ország számos közegészségügyi intézményében ténylegesen megtagadták ezt az orvosi szolgáltatást. A Centrul FILIA civil szervezet által végzett több rendszerszintű kutatás is ugyanerre utal: a romániai közkórházakban  meglehetősen nehezen lehet a kívánságra végzett abortuszhoz hozzájutni.

A Să fie lumină („Legyen világosság”) tényfeltáró platform 2019-ben tette közzé a Piatra-Neamț-i megyei kórház esetét, ahol az abortuszt kérő nőket a paphoz küldték tanácsadásra. A paptól egy pecsétes papirost is hozniuk kellett abban az esetben, ha a tanácsadás ellenére továbbra is igényelni szerették volna az orvosi eljárást.

Időközben a jelentkezőknek már nem kell keresztülmenniük ezen az eljáráson a Piatra-Neamţ-i megyei sürgősségi kórháznál. 2015 óta ez a közegészségügyi intézmény már egyáltalán nem hajt kérésre abortuszt. Erre vonatkozóan még írásos határozat is létezik – egyike az állami kórházak által elfogadott kevés ilyen határozatnak, mert a kívánságra végzett abortuszt megtagadó kórházak túlnyomó többsége nem adott ki erre vonatkozó hivatalos határozatot.

Elméletileg a terhesség önkéntes megszakítása legális és a romániai állami egészségügyi rendszer által biztosított szolgáltatás. A gyakorlatban az ország állami – megyei, municípiumi és szülészeti – kórházainak egyharmada elutasítja a terhességmegszakításra irányuló kéréseket. Ha ehhez hozzáadjuk azokat az egészségügyi létesítményeket, amelyek a világjárvány idején leállították ezt a szolgáltatást, akkor elmondható, hogy az állami kórházak több mint 40%-ában nem végeztek kérésre terhességmegszakítást az elmúlt másfél évben.

Valószínűleg nincs még egy ilyen orvosi szolgáltatás, amelyet a törvény engedélyez, és amelyet eljárásokkal szabályoznak (egyes kórházak), sőt elméletileg, „papíron” biztosítanak is, de a gyakorlatban ennyire korlátozva legyen, az egészségügyi rendszeren belülről, az olyan orvosok miatt, akik megtagadják a biztosítását. Indokaik etikai, gyakran vallási jellegűek.

A terhesség önkéntes megszakítása napjaink egyik legvitatottabb közéleti kérdése nemcsak Romániában, hanem Európa más országaiban és azon kívül is. Évek óta egyre hevesebb viták tárgya.

Szó esik arról, hogy a nőknek joguk van erre az orvosi szolgáltatásra, ha ezt igénylik. Kevesebbet beszélnek ellenben arról, hogy az egészségügyi rendszer (és egyes létesítményei) kötelesek biztosítani, hogy ez a szolgáltatás optimális körülmények között valósuljon meg.

Az orvosnak törvényes joga van arra, hogy megtagadja az abortusz elvégzését. De az őt alkalmazó közkórháznak kötelessége, hogy az elutasított páciensnek alternatívát biztosítson. Csakhogy a legtöbb esetben a mai Romániában az alternatíva egy másik kórház, vagy akár egy másik megye, több tíz vagy száz kilométerrel odébb.

Fénykép: George Călin / Inquam Photos

Július óta 116 állami egészségügyi intézményhez – megyei, municípiumi és szülészeti kórházakhoz – fordultunk közérdekű információkhoz való hozzáférés iránti kérelemmel. Egyszerű elv alapján választottuk ki őket: az orvosi szolgáltatások színvonala alapján. Más szóval a városi kórházakat nem vettük be a kutatásunkba, mert a legtöbbjük minimális egészségügyi ellátást nyújt – úgyhogy a gyakorlatban a legtöbb abortuszt igénylő nő a nagyobb, municípiumi vagy megyei közegészségügyi intézményekhez fordul.

A 116 kórháztól kért válaszok, dokumentumok és statisztikák közel két hónapos gyűjtése során kialakult összkép egy olyan egészségügyi rendszert mutat, amelyben a kérésre történő művi terhességmegszakítást sok esetben erre vonatkozó írásbeli előírások nélkül biztosítják, illetve az egészségügyi létesítmények közel egyharmadában azért utasítják el, mert az orvosok így döntöttek, anélkül, hogy kórházi szinten hivatalos döntés született volna a szolgáltatás leállításáról.

Romániában vannak olyan megyék, ahol sem a municípiumi, sem a megyei kórházak nem végeznek kérésre abortuszt. Ilyen például Neamț megye, ahol az elmúlt években (2017 és 2021 júniusa között) az általunk vizsgált négy, szülészeti-nőgyógyászati osztállyal rendelkező állami kórház nulla (!) kívánságra végzett abortuszról számolt be. Mindezen idő alatt a megye magánklinikáin csaknem 2000 terhességmegszakítást végeztek kérésre az Országos Közegészségügyi Intézettől (INSP) kapott adatok szerint.

Egy későbbi cikkünkben visszatérünk ezekre magán csatornákra, amelyekbe a közkórházak által elutasított nőket terelik.

A kérésre végzett abortuszt mint orvosi szolgáltatást szabályozó írásos eljárások és határozatok hiánya szembetűnő az általunk gyűjtött adatok szerint.

A megkérdezett kórházak kevesebb mint 10%-a rendelkezik konkrét orvosi protokollokkal, azaz olyan írásos szabályokkal, amelyek az igény szerinti terhességmegszakítást mint szolgáltatást szabványosítják. Konkrétan a 116 vizsgált egészségügyi intézmény közül csak 76 városi, megyei és szülészeti kórház kínál művi terhességmegszakítási szolgáltatásokat, és ezek közül csak 11 fogadott el orvosi protokollokat, írásos eljárásokat.

A Buftea Szülészeti Kórház azon kevés létesítmény egyike, amelynek van protokolja. A teljes dokumentum megtekintéséhez kattintson a képre.

De a 34 vizsgált kórház közül is, amely (a világjárvány miatti korlátozásoktól függetlenül) nem nyújt abortuszszolgáltatást, csak kettő tud ilyen értelmű igazgatási határozatot felmutatni.

A 116 vizsgált kórháztól nem kérdeztük, hogy kérésre végeznek-e abortuszt vagy sem, hanem kifejezetten arra kértük őket, hogy iratokkal igazolják az egyik vagy a másik lehetőséget.

Sok esetben azonban a papírok teljesen hiányoznak. Habár a 116 vizsgált kórház közül csak háromban van olyan hivatalosan iktatott orvosi beadvány, amely a kérésre végzett abortuszok leállítását kéri, a szolgáltatás tényleges hiánya sokkal (11-szer!) több egészségügyi intézményben állapítható meg.

De miért döntöttünk úgy, hogy ebbe az irányba tájékozódjunk, és hivatalos iratokat kérjünk a kórházaktól? Mert a nyilvános információkhoz való hozzáférés iránti kérelmünk megfogalmazásakor úgy képzeltük, hogy tisztábban láthatjuk majd azt a bürokratikus kontextust, amelyben a romániai állami kórházakban a kérésre történő művi terhességmegszakítást mint szolgáltatást biztosítják vagy elutasítják.

Ehelyett azonban olyan statisztikai képet kaptunk, amely ellentmondásos helyzetet mutat: a legtöbb romániai municípiumi, megyei és szülészeti kórházban egy amúgy legális orvosi szolgáltatást csak biztosítanak, ha a szülészeti-nőgyógyászati osztály orvosai úgy akarják. Ha meg nem akarják, akkor a kórházak egyszerűen arra hivatkoznak, hogy ez az orvosok döntése – és semmi egyébbel nem kell indokolják.

A kérésre végzett abortuszok leállítására vonatkozó írásos dokumentumok hiánya – ami több tucat romániai közkórházban a jelenlegi valóság – alááshatja a kérelmező azon jogát is, hogy beperelje azt az egészségügyi intézményt, amelyik megtagadja ezt az orvosi szolgáltatást.

„Bármely bírósági keresetnek és közigazgatási jogorvoslati kérelemnek bizonyítékokon kell alapulnia. És persze az írásos bizonyíték mindig a legerősebb bizonyíték, amit az ember a bírónak mutathat. De ettől még azok a kórházak sem mentesülnek a jogi felelősség alól, amelyek nem rendelkeznek az abortuszt elutasító írásos határozattal, ha eljárás indul ellenük” – fejti ki az emberi jogi kérdésekkel kapcsolatos ügyekre szakosodott ügyvéd, Iustina Ionescu.

Az ügyvéd úgy véli, hogy az a páciens, akitől egy állami kórházban megtagadták az abortuszt, fontolóra vehetné, hogy jogi lépéseket tesz az egészségügyi intézmény ellen. Nem annyira a kezdeményezés (korántsem biztos) sikere miatt, mint inkább azért, mert jelzésértékű lenne.

Nagyon fontos az ilyen esetek dokumentálása, és ezért érdemes valahol elkezdeni – véli Iustina Ionescu.

„Figyelembe kell vennünk az abortuszt kérő páciensek megbélyegzését is, mint olyan tényezőt, amely magyarázattal szolgál arra, hogy miért nem került eddig egyetlen ilyen ügy sem a bíróság elé” – indokolja az ügyvéd a kérésre történő terhességmegszakítás gyakori megtagadása miatti perek hiányát.

De hogyan egyeztethető össze a nő joga, hogy eldönthesse, akar-e gyermeket vállalni, az orvos azon jogával, hogy megtagadja a beavatkozást, ha az sérti az erkölcsi meggyőződéseit? A bukaresti Titu Maiorescu Egyetem jogi karának oktatóihoz fordultunk a kérdéssel, aki előzőleg már foglalkoztak a reproduktív jogok gyakorlásával: Nicolae Voiculescuhoz és Maria Bernához.

A jogi szakértők világos választ adtak: „ha az orvos megtagadja a kérésre történő művi terhességmegszakítást, az nem vonhat maga után automatikusan jogi következményeket az orvosra nézve”. De a szolgáltatást megtagadó orvosnak egy kollégájához (vagy egy közeli egészségügyi intézményhez) kellene továbbküldenie az elutasított pácienst.

Mint rámutatnak, „az abortusz lehetősége mindaddig biztosítható, amíg a beavatkozásnak az orvosok erkölcsi értékrendjére hivatkozó elutasítása nem válik általánossá a társadalomban”.

Ami azt illeti, Románia több tucat közkórházában a szülészeti és nőgyógyászati osztály összes orvosa elutasítja, hogy kérésre abortuszt végezzen.

A Bihar megyei margittai municípiumi kórház évek óta nem biztosít kérésre történő művi terhességmegszakítást. Már senki nem is tudja pontosan, hogy mikor szüntették be ezt a szolgáltatást. Nincs azonban olyan igazgatási határozat, amely ezt a tényt hivatalosan megerősítené. De az intézmény vezetője, Aliz Bradacs nem is tartja ezt szükségesnek. Sokkal egyszerűbben indokol: „Nálunk az a szokás, hogy nem szakítunk meg terhességet.”

Ștefan Ion doktor, a margittai kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának vezetője azzal védekezik, hogy egyszerűen nincsenek meg az ehhez az orvosi szolgáltatáshoz szükséges anyagi feltételek: „Nem tudunk körülményeket biztosítani. Különösen nem a mostani járványhelyzetben.” Arra a kérdésre, hogy az abortuszok elvégzésének elutasítása vallási, lelkiismereti okokon is alapul-e, elismeri, hogy az általa vezetett osztályon „vannak olyan kollégák is, akiknek ez a felfogásuk”.

Mindenesetre – vonja le a következtetést az orvos – „anakronisztikus dolog a méhkaparással foglalkozni, amikor létezik fogamzásgátlás”.

Az elmúlt évtizedben két eljárás is volt a lengyel állam ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán a terhességmegszakítás megtagadása miatt. (Lengyelország azon európai országok közé tartozik, ahol többször is megpróbálták korlátozni a terhesség önkéntes megszakításához való jogot.)

Az EJEB ítéleteiben alkalmazott jogi érvelés releváns vitakeretet biztosíthat az újságíró csapatunk által feltárt romániai helyzethez is.

Az EJEB 2011-es, az R.R. kontra Lengyelország ügyben hozott határozata hivatkozik többek között a mindenki számára elérhető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogra, amelyet az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala fogalmazott meg.

Eszerint „ha valamely állam lehetővé tette a szolgáltatóknak, hogy megtagadják az egészségügyi szolgáltatások nyújtását, akkor más megfelelő eljárásokkal védenie kell a nők lehetőségét arra, hogy hatékonyan gyakorolják az Egyezmény 8. cikke szerinti jogaikat, beleértve az abortuszhoz való jogot, ha az legális, valamint az egészségi állapotukról való tájékoztatáshoz való jogot”.

Az R.R. kontra Lengyelország ügy pontosan erről szólt: egy nőtől megtagadták az orvosi vizsgálatokhoz és az abortuszhoz való hozzáférést.

Ugyanebben a határozatban az EJEB a következőket fejti ki: „A Bíróság szerint az államok kötelesek az egészségügyi ellátórendszert úgy megszervezni, hogy az orvosok lelkiismereti szabadságának szakmai keretek között történő tényleges gyakorlása ne akadályozza a pácienseket abban, hogy hozzáférjenek azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyekre az alkalmazandó jog szerint jogosultak.”

A román államot egyelőre nem perelte be olyan nő, akinek a törvény garantálja a kérésre történő abortuszhoz való jogot, amelyet azonban az állami egészségügyi rendszer rossz működése, kiszámíthatatlansága és a vonatkozó eljárások hiánya korlátoz.

Ha Románia ellen indulna per az EJEB-nél, a bírák minden bizonnyal a precedens szerint járnának el. Habár az orvosoknak joguk van megtagadni azokat a beavatkozásokat, amelyeket személyes értékeikkel ellentétesnek tartanak, az államnak kötelessége biztosítani, hogy az ilyen döntések ne korlátozzák az abortuszt kérő nők jogait.

Romániában 34 megyei, municípiumi és szülészeti kórház mint első vonalbeli egészségügyi intézmény nem biztosít kívánságra végzett terhességmegszakítást. A szolgáltatás leállításának semmi köze a világjárványhoz. A kórházak némelyike már több egy évtizede nem biztosítja kérésre ezt az egészségügyi szolgáltatást. A vizsgált kórházak közül azonban csak kettő rendelkezik erre vonatkozó hivatalos igazgatási határozattal, a Piatra-Neamţ-i megyei sürgősségi kórház és a vajdahunyadi municípiumi kórház.

A teljes dokumentum megtekintéséhez kattintson a képre.

Szilágy megyében a Zilah megyei sürgősségi kórházon kívül – mely kérdésünkre ugyan azt állította, hogy kérésre végez terhességmegszakítást, de hat évre visszamenőleg egyetlen ilyen esetről sem tudott beszámolni –, van egy másik, városi kórház is, amely szülészeti-nőgyógyászati osztállyal rendelkezik. De ez is nulla ilyen esetről számolt be az elmúlt négy és fél évben. Szilágy megyében tehát az elmúlt években gyakorlatilag nem végeztek kérésre terhességmegszakítást. Ám az általunk megszerzett adatok azt mutatják, hogy ezeket magánúton igenis végzik. Nem kevesebb, mint 260-at az elmúlt négy és fél évben.

Olt megyében a szülészeti-nőgyógyászati osztályokkal rendelkező négy kórházból kettő nem végez kérésre terhességmegszakítást. A caracali városi kórház 2016 óta nem biztosít kérésre abortuszt, a slatinai megyei sürgősségi kórház pedig helyszűkére hivatkozva 2009 óta. 2018 óta a megye összes közkórháza összesen egyetlen terhességmegszakítást végzett.

Hunyad megyében a dévai megyei sürgősségi kórház azt állítja, hogy biztosítja ezt a szolgáltatást, de az utóbbi hat évben egyetlen esetet sem jelentett. A vajdahunyadi, a szászvárosi, a lupényi és a brádi municípiumi kórházak közül egyik sem végez kérésre abortuszt. A vulkáni municípiumi kórház állítása szerint biztosítja ezt a szolgáltatást. A 2015–2020 közötti időszakra vonatkozóan azonban egyetlen ilyen esetről sem tud beszámolni.

Botoșaniban a helyi megyei kórház válasza szerint a kérésre történő abortusz orvosi szolgáltatását szigorúan az orvosok „lelkiismereti indíttatásától” függően biztosítják. A kórháznak két szülészeti és nőgyógyászati osztálya van. A kettő közül csak a II. osztály orvosai teljesítik a terhesség önkéntes megszakítására vonatkozó kéréseket.

A ploiești-i megyei sürgősségi kórház a megkeresésünkre azt válaszolta, hogy nem biztosít kérésre terhességmegszakítást, mert ezt csak szakkórház teheti. Ez az állítás finoman szólva megkérdőjelezhető, mert Romániában több tucat megyei kórház biztosít abortuszt.

A ploiești-i megyei kórház állítása szerint az általuk elutasított betegek a ploieşti-i szülészeti kórházhoz vagy magánrendelőkhöz fordulhatnak. A járvány idején az igénylők számára ebből a második lehetőség maradt, mivel a helyi szülészeti kórház a koronavírusra hivatkozva beszüntette a szolgáltatást.

Végül külön említést érdemel az Ilfov megyei sürgősségi kórház. Habár az általuk biztosított statisztika azt mutatja, hogy végeznek kérésre abortuszt, a létesítmény nem volt hajlandó rendelkezésre bocsátani az orvosok esetleges kéréseit szolgáltatás beszüntetésére vonatkozóan. A kórház vezetősége úgy véli, hogy az ilyen adatigénylések „nem közérdekűek”, és nem érintik az orvosi tevékenység lebonyolítását.

020-ban a romániai közkórházakhoz ajánlás érkezett a kérésre végzett abortuszra vonatkozóan.

A dokumentumot az Egészségügyi Minisztérium Szülészeti és Nőgyógyászati Bizottsága állította össze, és Elvira Brătilă, a munkacsoport elnöke írta alá. A Dekrét-napló csapatának sikerült megszereznie az iratot.

Ez az ajánlás azért fontos, mert a pandémia elején megfogalmazott néhány irányelvet a kórházak számára a kívánságra biztosított abortuszt illetően.

Az Egészségügyi Minisztérium ajánlása leszögezi, hogy „a terhesség megszakítását igénylő páciensek a biológiai fejlődés természetéből adódóan sürgősségi esetnek minősülnek, mivel a beavatkozás elvégzésének határideje korlátozott”; következésképpen ezek a páciensek „speciális orvosi ellátásban kell részesüljenek”.

„A terhességmegszakítást igénylő nők korlátlanul hozzá kell férjenek a szakorvosi tanácsadáshoz és támogatáshoz” – szögezi le az Egészségügyi Minisztérium irányelve.

Emellett a gyógyszeres abortuszt a műtéti lehetséges alternatívájaként javasolja (ahol a kórházak nem tudtak külön bejárást biztosítani).

Elvira Brătilăhoz fordultunk, hogy jobban megértsük az elnöksége alatt az Egészségügyi Minisztérium Szülészeti és Nőgyógyászati Bizottsága által kiadott ajánlásokat. (Időközben a Brătilă doktor már nem vezeti a miniszteri testületet, hanem csupán tagja annak.)

Bár a 2020-as hivatalos ajánlás szerint a kívánságra végzett abortuszt sürgősségi esetként kell kezelni, Elvira Brătilă a velünk folytatott párbeszéd során már ennél sokkal árnyaltabb álláspontot képviselt.

Romanița Iordache nem spórolja le az analógiát: „Ha a sebészetre specializálódom, vajon akkor is mondhatom a betegemnek, hogy »nem csinálom meg neked a vérátömlesztést, mert Jehova tanúja lettem«?”

Iordache, aki az emberi jogok területén kutat, úgy véli, hogy az állami rendszerben dolgozó orvosok, akik vallási okokból nem hajlandók abortuszt végezni, a magánklinikákon kellene munka után nézzenek.

„A magánrendelődben dönthetsz úgy, hogy korlátozott szolgáltatást nyújtasz. De a bökkenő az, hogy amikor az állami kórház alkalmazottja vagy, akkor az állami kórház megbízatását kell teljesítened. Márpedig Romániában egyelőre még legális a kérésre végzett abortusz. Mondom: »egyelőre«! Meggyőződésem, hogy ha nem ismered a jogaidat, és nem élsz velük nap mint nap, akkor elveszíted őket” – fejti ki Romanița Iordache.

A Dekrét-napló újságírói által vizsgált állami kórházak orvosainak jó része azonban bizonyára hevesen vitatná a jogász véleményét. Hiszen egyesek közülük még minket, újságírókat is bíráltak, amiért kérdéseket tettünk fel az abortuszhoz való, gyakran korlátozott hozzáférésről.

„Nem csinálunk méhkaparást, se gyógyszeres terhességmegszakítást” – közölték a pașcani-i municípiumi kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának orvosai. Az osztályvezető orvos aláírásával ellátott válaszuk alapján: „Ez az osztályon dolgozó orvosok szabad, erkölcsi és vallási alapon hozott döntése.”

A válaszuk végül az újságírók elleni vádaskodásba csap át: „Nem értjük, hogy miért nem gyakorolnak nyomást inkább az Egészségügyi Minisztériumra, hogy újraindítsák a családtervezési programokat az ingyenes fogamzásgátlás érdekében, ahelyett, hogy indokolatlan nyomást gyakorolnak a nőgyógyászokra.”

Ami azt illeti, a családtervezési rendszerről is írni fogunk a Dekrét-naplóban.

„Egy közszolgáltatás biztosításának kötelezettsége áll fenn” – szögezi le Radu Vlădăreanu, a Romániai Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság elnöke. „Azt nem lehet, hogy egyszerre mindenkinek lelkiismereti problémái legyenek. Ha nem biztosítunk kérésre terhességmegszakítást, akkor másképpen fogják megoldani. Kevesen mennek más megyékbe, vagy keresgélnek egyéb lehetőséget.”

Úgy véli továbbá, hogy amíg a törvény lehetővé teszi, a közegészségügyi rendszernek kérésre biztosítani kell ezt a szolgáltatást. „Ha sebészetit nem is tudsz nyújtani, de biztosítsd legalább a gyógyszereset” – teszi hozzá az szakmai társaság elnöke.

„Itt az egyénről beszélünk, az orvosról, aki azt állítja, hogy lelkiismereti okokból nem hajlandó a szolgáltatást biztosítani” – mutat rá Romanița Iordache jogászkutató. Véleménye szerint arról kellene beszélnünk, hogy ki a felelős a páciensek jogainak betartásáért. Márpedig a fő felelősség a nemzeti egészségügyi ellátórendszert terheli, tehát a kórházak felelősségéről van szó – mondja a kutató. A kórháznak az orvosi szolgáltatás biztosítására vonatkozó kötelezettsége továbbra is fennáll.

Romanița Iordache biztos a megítélésében: „Ha azt mondod, hogy 200 km-es körzetben alig akad valaki, aki ezt a szolgáltatást nyújtja, vagy hogy szemközt van ugyan valaki, de pénzért csinálja, az nem biztosítja az egészséghez való jogot és a nőknek a saját testükről való döntési jogát.”