Egy nőgyógyász, aki 1989 előtt több mint száz illegális abortuszt végzett, beleegyezett, hogy beszéljen a Dekrét-naplónak azokról a nőkről, akik a konyhaasztalon fekve várva kétségbeesetten, hogy titokban kürettálják őket.
B. T. a 70-es évek második felében végzett orvosin. Az egyetem után – az akkori szabályoknak megfelelően – hároméves rezidensképzést végzett, a felét szülészeti és nőgyógyászati gyakorlaton. Ott kapart először méhet, ügyeletesként.
Ügyes keze volt, és gyorsan elsajátította a technikát, bár az egyetemen nem tanítottak neki ilyen eljárást. Csak a szakosodáskor adtak ilyen eszközt a kezedbe – és akkor is szigorúan meg voltak szabva a használati szabályok.
Amikor B. T. teljes jogú nőgyógyász lett, Románia már másfél évtizede élt a 770-es rendelet hatálya alatt, amely szinte teljesen betiltotta az abortuszt. A kívánságra végzett terhességmegszakítást csak olyan nők számára engedélyezték, akik egy bizonyos életkor felett voltak, és már megtették kötelességüket az országgal szemben azzal, hogy legalább négy gyermeket adtak a rezsimnek.
A fogamzásgátló tabletták szinte nem is léteztek. Így aztán kialakult az illegális abortuszok piaca, ami arra késztette a kommunista rezsimet, hogy folyamatosan szigorítsa a terhességmegszakítás büntetőjogi besorolását, s a titkosrendőrök és milicisták egész seregeit küldje a kórházak és szülészetek csarnokaiba és termeibe.
A felnőtt, szexuálisan aktív nő számára a kommunista Romániában a nemi élet a bizonytalanság, a félelem és gyakran a kétségbeesett döntések terepe volt. Sok nő igényelte évente a bábák, nővérek és orvosok illegális szolgáltatásait – vagy bárkiét, aki hajlandó volt az abortuszhoz megoldásokat és -eszközöket kínálni nekik.
Évente nők százai haltak meg az illegális abortuszok következtében kialakult komplikációk miatt. A kórházban, ahová gyakran megkésve jutottak el, megtagadták tőlük az életmentő beavatkozásokat, amíg be nem vallották a bűnügyi nyomozó hatóságoknak, hogy kihez folyamodtak abortuszért.
1973 és 1984 között a Belügyminisztérium több, egész oldalakon átívelő intézkedési terveket fogadott el az illegális abortuszok felügyeletére és leküzdésére. Nicolae Ceaușescu Romániájának egyetlen célja volt: a születési ráta korlátlan növelése, hogy a rezsimnek a (leggyakrabban férfi) bürokraták által összeállított tervek által előírt demográfiai kapacitást biztosítsa.
20 millió román, 25 millió román, 30 millió román: nem volt többé határ ebben a korszakban, amelyben az anyaméh a párt- és állampolitika eszközévé vált.
A Belügyminisztérium által 1984 márciusában elfogadott program | Fénykép: Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS)
A kürettáló eszközökkel a kezében B. T. arra ébredt, hogy neki is megvannak a maga eszközei – az ellentétes cél szolgálatára. Segíteni a nőknek megszabadulni a nem kívánt terhességtől egy olyan országban, amely arra kényszerítette őket, hogy a nemi érettségük teljes időszakát egyik szüléstől a másikig vergődve töltsék. Az 1980-as évek elején végezte el az első illegális kürettálást… És jött a második… a tizedik… És mindig újra még egy.
Több mint száz abortuszt hajtott végre, mire letartóztatták. Végül a rezsim bizonyult erősebbnek, mint B. T. és a műszerei. Nicolae Ceaușescu Romániájában senki sem volt szabad, bármilyen illúziókat is táplált volna. A félelem erősebb volt, mint az ellenállás.
Mi egy őszelőn futunk össze B. T.-vel, Bukarest nyugati részén, egy teraszon. 2021-et írunk. Több mint három évtized telt el a kommunizmus bukása óta. B. T.-nek nem sikerült legyőznie Ceaușescu-rezsimet a műszereivel – de ma már beszélni tud róla, hogyan néz ki egy olyan diktatúra, amely átveszi az irányítást nők teste és élete felett.
Az orvos eddig soha nem beszélt nyilvánosan az ügyfelei lakásában átélt borzalmas élményeiről, a sokszor érzéstelenítés nélkül, a konyhaasztalon kürettált pácienseiről. Pedig soha egyetlen nő sem halt meg, aki átment a kezén.
Amit B. T. a rögtönzött műszereivel végzett, nem is igazán orvoslás volt. Hanem az embertelenség körülményei közepette végrehajtott humanitárius gesztus – azokért a nőkért, akik nőgyógyász hiányában úgyis terhességmegszakításért folyamodtak volna bárkihez, aki vállalta volna, hogy segít.
Az illegális abortuszokat 1989 előtt általában nem az orvosok végezték. Az ő számukra túl nagy volt a szakmai kockázat. Így aztán olyan gyakorlattá vált, amelyet többnyire minimális ismeretekkel és készségekkel rendelkező amatőrök működtettek. Nemegyszer maguk a terhes nők nyúltak mindenféle eszközhöz, például növények szárát dugták fel a hüvelyükbe – életveszélyes fertőzéseket kockáztatva.
B. T. egyetlen feltételt szab a vallomása nyilvánosságra hozatalához: azt kéri, hogy védjük meg a személyazonosságát. Fél attól, hogy családját, illetve saját magát kiteszi azok ítéletének, akik nem értik meg, hogy milyen kétségbeesett gesztusokig mehetnek el az emberek a túlélésért.
Elfogadjuk, persze – még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy ki kell hagynunk a letartóztatása részleteit, amik felfedhetnék a kilétét. A posztkommunista időszakban rendkívül kevés orvos beszélt azokról a nőkről, akik 1989 előtt a konyhaasztalon fekve várták kétségbeesetten, hogy visszakapják a méhüket, amelyet az abszurd törvények állami tulajdonná alakítottak át.
B. T. is látja, ahogy ma Európában ismét viták folynak arról, hogy célszerű lenne-e betiltani a kérésre történő művi terhességmegszakítást. Kései vallomása cseppet sem haszontalan, hiszen ő orvosként már rég megértette, hogy az ilyen kezdeményezések mindig szenvedésbe és halálba torkollnak.
A nyugat-bukaresti terasz kihalt ezen az enyhe őszi reggelen. Abban egyezünk meg, hogy rögzítjük a beszélgetést, hogy pontos leiratot készíthessünk róla.
B. T. számára a felvevőkészülék, amelyet magunk közé, az asztalra helyezünk, gyóntatószékkel ér fel.
Mikor kezdett el illegális abortuszokat végezni?
1981 után. Rezidens koromban nagyon gyorsan elsajátítottam az eljárást.
És pontosan mi késztette erre? Nem félt, hogy elkapják, és nyomban véget vetnek a karrierjének?
Amikor letartóztattak, azt is meg tudták mondani, hogy mit ettem két évvel ezelőtt… Mindent tudtak rólam, az égvilágon mindent, az összes védőintézkedésem ellenére. Féltem is, már hogyne féltem volna. De ami engem hajtott ebben, az az ellenállás szelleme volt. Egy-egy csomag cigarettáért vállaltam ezt a dolgot. Egy csomag fehér Kentért, pedig nem is ez volt a kedvenc cigim.
Hogyan járt el?
Az elején béreltem a műszereket. Nehezen lehetett bérelni, és sokba is került. Egészen pontosan, akkoriban, amikor egy kürettálás hétezer lejbe került, a műszerek bérleti díja 24 órára kétezer lej volt. De akár tíz méhkaparást is meg lehetett csinálni annyi idő alatt. S hogy én nem vettem el pénzt, az első nőnek kellett állnia a számlát, akit kürettáltam – tőle kértem a bérleti díjat az eszközökért.
Kitől bérelte?
Egy pasastól, aki esztergályosként dolgozott az egyik gyárban. Az készített egy nagyon rossz minőségű műszerkészletet.
Hogyhogy készített? Rendelte tőle valaki?
Igen. Nem én voltam az egyetlen, aki bérelte tőle. Ketten csináltuk ezt a dolgot az egész kórházból. A kollégám talált rá az esztergályosra. De a kollégám annyira félt, hogy nem csupán nem akarta felfedni előttem a forrást, hanem személyesen ment el minden alkalommal a készletért.
De hát az az esztergályos besúghatta volna…
Nemigen. Ahhoz túlságosan is szerette a pénzt.
Ezzel a bérelt műszerkészlettel csinálta meg az első kürettálást?
Igen. Egy négy és fél hónapos terhesség volt. Egy nőismerősöm segédkezett, ami nagyon undorító feladat volt. Körülbelül három és fél órát dolgoztam. Én körülbelül 10-12 perc alatt végzek egy kürettálással. Az alatt a három és fél óra alatt folyamatosan szidtam magamat, hogy miért vállaltam.
Miért szidta?
Mert őrült vakmerőséget csináltam. Majdnem öt hónaposan a magzat koponyája már nagy, és egy sokkal kisebb lyukon át kell kivenned. És ekkor valami abszolút kriminális dolgot csináltam. A kürettel megkerestem a koponyát, és perforáltam. De csak a koponyát, mert ha azt átszúrom, akkor az a nő meghal.
Miért fordult Önhöz ilyen későn az a páciens a kürettálásért?
Mert senkit se talált, aki megcsinálja. Nem volt hol találjon. Különösen orvost nem lehetett kapni ilyesmire. Ha előre tudtam volna, hogy ennyire előrehaladott terhesség, akkor nem vállalom. Két évet öregedtem azalatt a három és fél óra alatt. Szörnyű volt.
És ezt az egész eljárást érzéstelenítés nélkül végezte?
Az első kürettálásokhoz mialgint szereztem, ami egy tiszta opioid. Úgy emlékszem, az első hét-nyolc alkalommal volt hozzá mialginom. Már nem tudom, honnan, de biztosan nem a kórházból.
Mivel fertőtlenítette a műszereket?
Főztem őket egy órát. Bármilyen gáznyomáson ki lehetett főzni. Hazamentem a nőhöz, és körülbelül egy órán keresztül kifőztem.
És egész idő alatt ezt a műszerkészletet bérelte? Vagy voltak saját műszerei is?
Sajátom is volt, egy másik esztergályos pasas készítette, aki az Augusztus 23. üzemben dolgozott. Csapnivalóam rossz felszerelés volt. Tyű, de vacak volt az! Valami szörnyűségesen kínlódnom kellett vele. Nem volt finom küretje, s akkor többet kellett a dilatációra hagyatkoznom.
Pontosabban?
A dilatáció a méhnyak felszínének növelését jelenti. A dilatáció a legfájdalmasabb eljárás az egész kürettálás során. Hát gondoljon csak bele! Most egy kéthónapos terhességnél legfeljebb 9-ig megyek el a dilatációval. Azelőtt meg egy öthetesnél is el kellett mennem 11-ig is. Aztán ez pokolian fáj a nőnek. És mondok még valamit: minél koraibb a terhesség, annál nehezebben lehet a dilatációt megcsinálni. De nekem nem volt kisebb küretem. Akkora volt, hogy el kellett mennem egészen 11-ig, hogy bevezessem a küretet. Rossz volt nagyon az a műszerem.
De honnan tudta egy esztergályos, hogyan kell ilyen műszereket készíteni?
Nekem egy rokonom segített, aki ismert egy mestert. Több esztergályoshoz is elment, hogy ne jöjjenek rá. Az egyiktől ezt kért, a másiktól azt, meg aztán barkácsolt valamit ezekből maga is. Én persze biztos vagyok benne, hogy mindenki rájött.
Hol tartotta a saját felszerelését?
A gardróbban.
Bérbe is adta valaha a saját műszereit?
Nem, én ahhoz túlságosan féltem. Csak egy jóbarátom tudott róla, aki néha velem tartott asszisztálni. Mindenképpen kellett egy segítő. Egyedül nem lehet kürettálni. Ha nem ő, akkor a nőhöz közeli személy segített. Valami iszonyú undorító dolog. Sokakat az ájulás környékezett. Hihetetlenül agresszív látvány – több szempontból is.
Ismét arra kérném, pontosítson, bármennyire is durvák a részletek.
Sok nőt nem tudtam érzésteleníteni. De volt, amikor helyi érzéstelenítést alkalmaztam, hosszú tűvel, és úgy még valamennyire elviselhető volt. Cseppet se kellemes dolog a kürettálás, tudja meg. Úgy fáj, mint a nyavalya. Pokolian fájdalmas. De a nők jól tűrték. Magasabb a fájdalomküszöbük. Én vagy százszor ott döglöttem volna meg az asztalon. De ezek a nők meg se nyikkantak, hanem csak tűrték csendben. Életemben nem láttam még ilyet.
Milyen társadalmi rétegből származtak a páciensei?
Teljesen vegyes. Ketten még a pártnómenklatúrából is. A legtöbben azon a vonalon jutottak el hozzám, hogy „ismerek én egy orvost, kérdezzük meg őt”.
Előfordult, hogy a kórházban is keressék?
Hogyne, persze. Ügyeletes voltam, és oda jöttek érdeklődni. Milicistafeleségeknek is megcsináltam. Az egyiknek ráadásul otthon, saját magamnál. A férje jött hozzám érdeklődni. Akkortól aztán, ha elvették a hajtásimat, ő már hozta is nekem vissza. Nálam otthon segítettem egy külföldi diáklányon is. Nem volt hol megoldani, mert bentlakásban lakott.
Megkeresték olyan nők is, akik korábban már próbálkoztak valaki mással, aki nem volt egészségügyi szakember, és nem sikerült az eljárás?Igen, de ezekhez az esetekhez nem nyúltam soha, mert túl kockázatos lett volna. A legtöbben megpróbálták maguknak kikaparni, növények szárával. A halálozás kockázata nagyon magas volt.
A kórházban is látott ilyen eseteket, amikor a nők ezekben a határhelyzetekben kerültek oda?
Naponta egyet legalább. A halálozási arány nagyon magas volt. Hazudik, aki azt mondja, hogy nem úgy volt. A mentő hozta be őket, meg olyan is volt, hogy be tudtak jönni a saját lábukon. Őket kötelezően, sürgősségi esetként beutalták. Sorban belepusztultak.
Doktor úr, hány illegális abortuszt csinált 1989 előtt?
Úgy 110-120-at.
Mennyi idő alatt gyűlt össze ez a százvalahány kürettálás?
1981–1987. Vagy hat év alatt.
Miért hagyta abba?
Letartóztattak, és nagyon nem szerettem a börtönt. Nagyon, nagyon nehéz napokat töltöttem ott. Ráadásul egy hazugság miatt kapcsoltak le végül. Voltak prostituáltak is a pácienseim között, akiknek orvosi szolgáltatásokat nyújtottam. Az egyiket elkapták, ő meg az én nevemet mondta be nekik.
Prahova megyében az abortuszokat végző orvosokat leplezte a sajtó. | Fénykép: Flamura Prahovei című helyi napilap, 1986. június
A műszerekkel mi lett?
Bedobtam egy tóba. De miután kiengedtek a börtönből, volt még egy esetem. Elmesélem ezt is. A saját tömbházamban volt egy kürettálás. A páciens családja szerzett műszereket. Nekem már nem voltak meg a saját műszereim, mert azok már tó fenekén voltak. Először elutasítottam őket. Pont erre hivatkoztam, hogy nincs honnan műszereket szerezzek. De a férj azt mondta, szerez ő. Meg is mutatta. Teljesnek tűnt a készlet, és nagyon jó minőségű műszerek voltak. Nem olyan, mint amivel én dolgoztam azelőtt. Mintha csak kórházi lett volna. Mintha a kórházból hozták volna ki. Bár azt hiszem, onnan is volt, mert néha sikerült kihozni egy-egy készletet. De hiányzott belőle a legalapvetőbb műszer. Egy speciális fogó. Hát az nem volt benne. Úgyhogy sima fogót használtam. Sokat kellett kínlódni azzal is.
Miért döntött úgy, hogy eldobja a műszereit, éppen a letartóztatása előtt?
Egy olyan eset miatt, amelyik majdnem félrement. Majdnem átszúrtam a nőt. Nálam otthon történt. Eldobtam a műszereimet, hogy örökre abbahagyjam.
A mintegy száz abortusz között olyan, amelyiknek kórházi beutalás lett a vége?
Igen, volt egy ilyen eset is. De én kitanítottam előtte a nőket: „nincsen semmi baj, ha vért is veszítesz, elmész a kórházba, és nem mondasz semmit, nem ismersz el semmit”. Elment hát a kórházba, megállították a vérzését, és nem lett semmi baj.
De nem látszottak a beavatkozás nyomai?
Én egy saját, különleges eljárást használtam. A csipeszt rendszerint egy adott helyen alkalmazzák, amelyik a legkönnyebben hozzáférhető. Na de én egy másik helyen alkalmaztam, ahol nem látszik meg. Mert ezt nézik először az orvosok, hogy megállapítsák, volt-e kürettálás. Annak a fogónak a nyomát keresik. De ahol én alkalmaztam, ott nem látszott.
Mi történt a kórházban, ha a nő félkész abortusszal, problémákkal ment be?
Kötelező volt felhívni az ügyészt. Mielőtt felfektettem volna a nőt az asztalra, hogy kürettáljam, kötelező volt felhívni az ügyészt. Egy asszisztensnő telefonált neki. „Ennyi meg ennyi abortusz van folyamatban, ezeket kürettálni kell”. De voltak olyan eseteim is, amikor meg se álltunk a betegfelvételnél, hanem egyenesen az asztalra vittem őket. „Én ezt kürettálom, engem nem érdekel. Az életét próbálom megmenteni, mert különben meghal.” Aztán jött rendőr, és néha elkezdte faggatni a nőt… Meg akarta tudni, hogy ki csinálta. De nem mindig jöttek. Azt hiszem, ahhoz túl sok eset is volt.
Ismert olyan orvost, akinek illegális kürettálás miatt büntetőjogi problémái lettek?
Amikor le voltam csukva, volt még ott egy doktornő ugyanezért.
Bukarestből is tud olyan orvosokról, akiket elítéltek, és börtönbe kerültek?
Igen, volt még egy orvos, nálam fiatalabb. Egy másikat in flagranti kaptak el kürettálás közben. Úgy jött a rendőrcsapat, hogy letartóztassa, az operatőrrel. In flagranti. Hagyták, hogy befejezze a kürettálást, még le is filmezték, aztán letartóztatták.
Ön hogyan járt el, amikor kürettálni ment?
Sokszor semmit se csináltam egy ideig, mert féltem, hogy valaki besétál. Eldugtam valahova a felszerelést, sokszor nem is túl jól, és csak vártam egy negyedórát. Aztán ki kellett főzni a műszereket másfél órán keresztül.
És mindig ott főzte ki, a nőnél?
Mindig. Habár néha biztosítottak róla, hogy nem kell kifőzni. De nem kockáztathattam, úgyhogy én is kifőztem. Másfél órát tartott. Aztán meg kellett várni, hogy kihűljön. A küretnek nagyon vastag fogantyúja van, az roppant nehezen hűl ki. Úgyhogy ez megint legalább másfél óra volt. Aztán végre jött a kürettálás, ami tarthatott piszokul sokat, vagy tarthatott tíz percet.
Szóval egy ilyen művelet 3-4 órán át is lefoglalta?
Igen.
És a nő ott várt Önnel, amíg kifőzte az eszközöket?
Igen. De hát én eléggé vicces fickó voltam. Tudtam, hogyan oldjam az elkövetkezendőktől való félelmét.
Na és segítője a kezdetektől fogva Önnel tartott?
Mindig. Néha úgy tűnt, követnek. Paranoiás voltam. A visszapillantó tükörben úgy tűnt, hogy követnek. Egyszer ki is szálltam, és megjátszottam, hogy kereket cserélek. Olyan óvatos voltam, amennyire csak tudtam. Aztán utólag rájöttem, hogy úgyse vettem volna észre követést, mert olyan jól csinálták.
Soha nem gondolt arra, hogy bepoloskázták a lakását?
Dehogynem. Ezért se beszéltem soha ilyesmiről telefonon. A barátom telefonszámát adtam meg. Csak szemtől szembe beszéltem. De értsük meg egymást: száz konyhaasztalon végzet kürettálás azokhoz az időkhöz képest nem számít soknak.
Doktor úr, furdalta-e valaha a lelkiismeret?
Soha, de soha… Félelmeim voltak, de lelkiismeret-furdalásom nem volt soha. Sőt, úgy véltem, hogy egyfajta hős vagyok. És meg is voltak erre az indokaim. Még most is úgy gondolom, hogy megvoltak. Az abortusztilalom az emberi jogok szörnyű, egyszerűen szörnyűséges korlátozása volt. Nők haltak bele, érti?
A szerzőkről
